Accept


Zenei stílusNem ismert
Accept
Megalakulása után évekig nem volt biztos felállása az együttesnek. Állandó változásokon mentek keresztül, ami lényegében amatőr szinten tartotta őket, miközben a közönség előtt is csak szórványosan jelentek meg különböző fesztiválokon. A szakmai előmenetelük 1976-ban kezdődött, amikor felkérték őket, hogy játszanak az egyik első német rock and roll-fesztiválon, ez volt a Rock am Rhein. A fesztivált követően az együttes lemezfelvételi lehetőséget kapott. Az ekkor felvett első Accept-album még nem aratott nagy kereskedelmi sikert.

Az Accept első stabil felállása Udo Dirkschneider énekesből, Wolf Hoffmann és Gerhard Wahl gitárosokból, Peter Baltes basszus gitárosból és Frank Friedrich dobosból állt. Friderich és Wahl otthagyták az együttest az Accept megjelenése után, mert nem állt szándékukban professzionális zenészekké válni. A helyükre Stefan Kaufmann és Jörg Fischer érkezett. Ezzel az új felállással kezdtek neki az új album felvételének 1980-ban. Az I'm a Rebel album hívta fel a média figyelmét a csapatra, ekkor kérték fel őket először televíziós felvételre.

1981-ben három fontos esemény is történt az együttes életében. Az első a Breaker album megjelenése volt, második Gaby Hauke menedzser megérkezése a csapathoz, aki az egész további karrierjük során menedzselte őket. A harmadik jelentős eseményt az jelentette, amikor az Accept csatlakozott a Judas Priest világkörüli turnéjához, ami jelentős sikert hozott az együttesnek, Európa-szerte ismerté téve őket.

A következő album a Restless and Wild 1982-ben jelent meg, de Jörg Fischer ekkor már nem volt az Accept tagja, röviddel az album felvétele előtt otthagyta a csapatot. Az összes gitár témát Wolf Hoffmann játszotta fel. A Restless and Wild albumon látható hogy az Accept zenéjébe egyre több olyan jellemvonást foglaltak bele, amit később már speed metálnak neveznek. Az album megjelenését egy turné követte, amire Jan Koemmet gitáros segítségét kérték, hogy elő tudják adni a dalokat a színpadon.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek