AWS


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
AWS
Az AWS zenekar 2006 nyarán alakult Budakeszin. A zenekar 5 tagból áll: Brucker Bence(gitár), Kökényes Dániel (gitár), Siklósi Örs(ének), Varga Marcell(basszusgitár) és Veress Áron(dob).
2008ban vették fel első kislemezüket, mely a Faithless címmel jelent meg. A következő időszakban, számos tehetségkutatón vettek részt, többek között:Emergezna, MetalChamp, BZF.
A későbbiekben alakult ki a végleges felállás. A tagcseréket követően a modernebb hangzás elérése érdekében a szintetizátort samplerekre cserélték.
Az együttes fellépett többek között olyan helyeken is mint, a Petőfi Csarnok az A38 és a Dürer Kert. A Superbutt előzenekaraként közösen játszottak több vidéki nagyvárosban is pl.: Győr, Sopron, Székesfehérvár, Pécs. 2009 tavaszán az AWS Erdélybe is eljutott egy több napos miniturné keretében, amely az egyik legfelemelőbb élmény volt mindannyiuk számára és ahol jó baráti kapcsolatot tudtak kiépíteni a Superbutt tagjaival.
A zenekar 2010 áprilisában készül kiadni első nagylemezét, ***** címmel. Ez után egy videoklip leforgatását tűzték ki célul, mely július vége felé debütálna a magyar médiában. 2010 nyarán több hazai fesztiválon is részt vesznek, köztük az EFOTT-on és a SZIGET-en is.
Az AWS a BPRNR gondozása alatt áll.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek