Bin-Jip


HonlapNem ismert
Zenei stílusJazz/Blues
Bin-Jip
Bin-Jip

A szokatlan hangzású név (ejtsd: bin dzsip) mögött négy sokoldalú, fiatal zenész rejtőzik: Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Józsa András, a.k.a Andrew J. Bár a zenekar léte és a tagok közös munkája egy ideje nyílt titok, a csapat nem akarta elkapkodni a színre lépést: több, mint egy évig írták és csiszolgatták eklektikus, a korábbi munkáikhoz képest modernebb és kísérletezőbb hangzású - triphop, elektro és nu-jazz hatásoktól sem mentes -, mégis dalközpontú műsorukat. Most látták elérkezettnek az időt, hogy a nagyközönséget is bevonják zenei kalandjukba: a Bin-Jip bemutatkozó koncertjére 2010. március 5-én, pénteken kerül sor az A38 hajón.

A tagok közti összekötő kapocs és a közös zenélés elindítója Harcsa Veronika volt, aki évek óta rendszeresen játszott Gyémánt Bálint gitárossal és Andrew J DJ-vel is - igaz, mindig külön-külön, teljesen eltérő műfajú és felállású formációkban. Világossá vált számára, hogy a különböző gyökerek ellenére ugyanazt az élményt éli át mindkét zenésszel: a szabadság és a biztonság érzetének egyidejűségét - vagyis hogy bármerre kalandozzon is az egyikük, bizton számíthat rá, hogy a másik vele megy, akár tízperces improvizációk erejéig is. Egyértelmű volt hát, hogy össze kell hoznia a két zenészt, és bele kell fogjanak valami újba, immáron hármasban, új utakat és formákat keresve, a játék és a kísérletezés öröméért. Pár közös jammelés után dalok kezdtek körvonalazódni, amelyeket rögtön fel is vettek Andrew házistúdiójában. Az egyik számhoz pár szólam feljátszásának erejéig elhívták Kaltenecker Zsolt billentyűst, aki korábban több lemezt készített Andrew-val. Mindannyiuk (kellemes) meglepetésére szinte azonnal ottragadt, a zenekar tagja lett, és ettől kezdve négyesben folytatták a kísérletezgetést a hangzásokkal.

A Bin-Jip zenekar igen demokratikus munkamódszerrel dolgozik: a zenészek szinte egyenrangú zeneszerzőkként, hangszerelőkként és producerekként vesznek részt a munkában - nemcsak saját hangszeres szólamaikkal járulnak hozzá az egészhez, hanem együtt alakítgatják a dalszerkezeteket, hangszíneket, effekteket, stb. Nem egészen egy év alatt egy teljes nagylemeznyi anyagot vettek fel, amelynek végső keverését két kiváló hangmérnök, Moldvai Márk (ex-Neo, Mitsoura) és Schram Dávid végezte. A bemutatkozó lemez hamarosan a boltok polcaira kerül, a dalokkal való ismerkedést addig a zenekar myspace oldalán és természetesen a koncerteken lehet elkezdeni, ahol az új dalokat a zenészek korábbi koncertjein és live act-jein megszokott közös improvizációk egészítik ki.
És hogy miért pont Bin-Jip (koreaiul: üres házak)? A zenekar nevét az azonos című koreai film után kapta, a kötődési pont - túl azon, hogy ez a tagok egyik kedvelt filmje - az, hogy a különös hangulatú alkotás lakásokban, szobákban játszódik, a zenekar eddigi léte pedig szintén egyetlen szobában, Andrew nappalijában zajlott, ahol a különös hangulatú dalok készültek, és a zenészekből - számukra is észrevétlenül - zenekar lett.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A pillangó újra kibontja szárnyát: 12 év után visszatér a Bijou

A pillangó újra kibontja szárnyát: 12 év után...

12 év után friss számokkal és májusi újraalakuló koncerttel jelentkezik a magyar Bijou zenekar.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.

A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában

A zenekar idén ünnepli a Halott Pénz-sztori 20 éves jubileumát – 20 éve annak, hogy Marsalkó Dávid megjelentette az első Halott Pénz-dalt. Miközben javában készülnek a stadionos ünneplésre, a stúdióban is aktívak maradtak, érkezett is egy új dal.
Új koncertek