Bobby McFerrin


Zenei stílusJazz/Blues
Bobby McFerrin
Bobby McFerrin (New York City, 1950. március 11.) amerikai jazz-énekes, karmester. New York-i zenész családban született. Fiatal korában zongorázni, csellózni, klarinétozni, fuvolázni tanult. Az 1970-es években kaliforniai klubokban volt dzsessz-zongorista. Első jelentős fellépései 1979-ben voltak, New Orleansben zongoristaként, San Franciscoban már énekesként. Első külföldi turnéját 1984-ben tartotta az NSZK-ban. Ezt követően készített lemezt a Weather Reporttal.

Egyedülálló a capella előadásmódjával, rendkívül széles, négy oktávnyi hangterjedelmével, valamint a szavak nélküli scat-vocaljával vált ismertté. Számos zenésszel dolgozott együtt, közülük is kiemelkedik mind tudásában, mind Bobby McFerrinnel való kapcsolatukban a zongorista Chick Corea. A Don't Worry, Be Happy 1988-ban vezette az amerikai slágerlistát (a dal az 1988-as Coctail című Tom Cruise főszereplésével készült filmben hangzott el). 1987-ben ő énekelte a The Cosby Show zenéjét, hamarosan pedig a Cadburys csokoládé reklám hangja is ő lett. Az 1984-es The Voice című album volt a zenetörténet első 100%-ban vokális szóló jazz-lemeze.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek