Bon Jovi


Zenei stílusPop/Rock
Bon Jovi
A Bon Jovi amerikai rockegyüttes, melyet 1983-ban alapított John Francis Bongiovi Jr., művésznevén Jon Bon Jovi Sayreville-ben (New Jersey).

 

Az alapító tagok: Richie Sambora - gitár, David Bryan - billentyűs, Alec John Such - basszusgitár, Tico Torres - dobos.

 

A zenekar a pop-metál stílus megalkotója, egyben annak legnagyobb sikert elért képviselője. A Def Leppard hangos, de dallamos metáljának és Bruce Springsteen (John Bongiovi egyik példaképe) munkásosztálybeli érzékenységének összedolgozásával létrehozták a hard rock vonzóan melodikus, egyben professzionális változatát, mely hallgatható lett úgy a tizenévesek, mint a háziasszonyok számára. Sikerüknek több titka is volt, szorgalmukon kívül részben az, hogy kiváló dalszerzőkkel dolgoztak, és az általuk írt dalokat, elsősorban az erőteljes balladákat megfelelően reklámozva sikerre vitték, s ezzel olyan trendet indítottak el, amely az elkövetkező évtizedben meghatározója lett az élvonalbeli hard rocknak és metálnak. Szintén ügyesen éltek azzal az adottsággal, hogy énekesük, Bongiovi kifejezetten fotogén alkat. Ezért videoklipjeik szerkezetükben egyszerűek, színpadi előadásra építettek voltak, hogy kiemeljék Bongiovi külsejét. Ezek az ötletes praktikák adták a felhajtóerőt a multi-platinalemez eléréséhez az 1986-os Slippery When Wet és az 1988-as New Jersey albumoknak, miután az első két lemezük csak mérsékelt sikert hozott az együttes számára. Az együttes a '90-es évek alatt sikeres stílusbeli váltást hajtott végre a metáltól eltávolodva az egyszerű aréna rock és a nagy balladák irányába.

 

2006-ban a Bon Jovi elnyerte a Grammy-díjat a "Legjobb country duett" kategóriában a Jennifer Nettles country-énekesnővel közösen előadott "Who Says You Can't Go Home" dallal, amely a Billboard magazin "Hot Country Songs" slágerlistáján is első helyig jutott. Emellett a Crush, a Bounce és a Lost Highway lemezeikért többször is jelölték őket Grammy-díjra.

 

Az együttes tizenegy stúdióalbumot adott ki, melyek közül kilenc elérte a platinalemez státuszt. 19 kislemezük került be a Top 40-be a Billboard Hot 100 listán, ebből négy elérte a #1 pozíciót ("You Give Love a Bad Name", "Livin' on a Prayer", "Bad Medicine" és "I'll Be There for You"). A Billboard 200 ranglistán is a Bon Jovi tartja a rekordot a Slippery When Wet albummal, amely a hard rock lemezek közül a leghosszabb ideig tudott folyamatosan az első helyen maradni. Szintén ők büszkélkedhetnek a legtöbb Top 10 kislemezt adó hard rock albummal, a New Jersey album öt slágerével. Megjelent még egy élő felvételekből összeállított, két gyűjteményes és két greatest hits albumuk. Az elmúlt 27 év során több mint 120 millió albumot adtak el világszerte, ebből az USA-ban 34 milliót. Rajongótáboruk három generáció tagjait foglalja magában.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek