Borlai Gergő


Zenei stílusPop/Rock
Borlai Gergő
Borlai Gergő (Budapest, 1978. május 27.) magyar dobos jelenleg a Hazugmagazin, a K.L.B. Trio és a Tzumo Electric Dreams együttes, Presser Gábor és Charlie dobosa, továbbá a legtehetségesebbnek tartott dzsessz-dobos Magyarországon.Édesanyja Borlai Kinga a Magyar Rádió egyik vezető hangmestere, édesapja Lakatos Gábor, aki az ország egyik legjobb hangmérnöke. Három éves korában kezdett el dobolni Harvey Mason és Joe Morello hatására, akiket Herbie Hancock és Dave Brubeck lemezein hallott. Édesapja hobbizenekarának a dobfelszerelése rendelkezésére állt, így önszántából az első dolog, amit meg akart valósítani az Hancock Chameleon és Brubeck Take Five című száma volt. Apjának köszönhetően szinte születésétől fogva jazz és jazz fusion lemezeket hallgatott, így nagyon korán elkezdte tanulmányozni ezeket a zenéket. Hat éves korában ezzel a két számmal vették fel egy zeneiskolába az ország egyik legjobb dobtanárához, Nesztor Ivánhoz. Nála tizenkét éves koráig tanult, majd leginkább autodidakta önképzésbe váltott át. 1990-ig tanult Nesztornál, majd 1992-től 1996-ig Szanyi Jánostól vett órákat. Vele a mai napig konzultál, bár saját állítása szerint a zenékből tanult a legtöbbet. Zongorán és basszusgitáron autodidakta módon tanult meg játszani. Még ekkor, tizenkét éves korában kezdett el zenélni a hazai zenei élet élvonalában, amely örömére a mai napig töretlen, s ekkortól kezdve ír dalokat.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek