Cadaveres


Zenei stílusNem ismert
Cadaveres

A zenekar története 2005. nyarán kezdődött. Ismert, tapasztalt és komoly zenekari múlttal rendelkező zenészek gyorsan talpra állították a bandát és rövid idő alatt a magyarországi underground-metal egyik zászlóvivőjévé váltak.

Megalakulásuk után nem sokkal intenzív koncertezésbe kezdtek, így az élő fellépéseken keresztül mutatkozott be az új arculatú formáció. Koncertjeikkel - kilépve a honi klubokból - eljutottak a szomszédos országokba is: Ausztriába, Szlovákiába, Szerbiába, Németországba, Svájcba, Romániába.


Útjuk során játszhattak legnagyobb példaképeik a Soulfly az Ill Nino és Alice in Chains a Biohazard előtt is és számos ismerős bandával (Replika, Ektomorf, Fürgerókalábak, Watch my Dying,).

Meghívást kaptak számos hazai és nemzetközi fesztiválra is ,többek között a Sziget, Wanted, Hegyalja, TopVar a FeZen a Rockmaraton és a Vollmond fesztiválokra is .

A 2006-os esztendőben a koncertek mellett az érdi Bakery Stúdió műhelyében elkészült a Cadaveres első nagylemeze , ami Soul Of A New Breed címmel jelent meg.

Közel 40 percbe sűrítve az eltelt évek minden kemény,elszánt és könyörtelen dühét a boldog perceket, vért, verejtéket, mosolyt és örömöt - átitatva a hat zenész sajátos hangulatú rezdüléseivel.

A nagylemez folytatásaként a 2007-es év végén , a zenekar kiadta első EP-jét : Lost Souls - The Hidden Tracks címmel remixekkel , koncertfelvételekkel és az első magyar nyelvű felvétellel !

2008 őszén a zenekar bevonult ismét az érdi Bakery stúdióba, hogy rögzítse második nagylemezét ami EVILUTION címmel jelent meg novemberben egy DVD-vel együtt ,aminek a címe DEVIL'S DOZEN .

A 2009-es évet intenzív koncertezéssel tölti a zenekar. A nyári fesztiválok után ősszel ismét célba vesszük a legtöbb magyarországi klubbot !

2010-re stabilizálódott az új felállás. Az énekes Bölcsföldi Zoltán lett aki 2009 óta a zenekar énekese. A dobos posztra Szakács József került aki korábban az Ektomorf zenekarban játszott. A gitáros Göbölös Kálmán lett aki korábban a Chaos Of Disorder sorait erősítette.




  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek