Frommer Baby


Zenei stílusPop/Rock
Frommer Baby

A zenekar megalakítása Bundi és Gyuri ötlete volt. Kellett még egy basszusgitáros, erre Ricsit kértük fel a RomEr-ből, aki igent mondott. Elkezdődtek a próbák, de énekes nélkül nehéz próbálni. Ekkor jött Balázs, aki felajánlotta, hogy besegít, amíg nem találunk másik énekest. Időközben rájöttünk, hogy Balázst szeretnénk a mikrofon mögé, úgyhogy maradt. Ezzel 2010. márciusában megalakult a Frommer Baby zenekar. Nevét egy 80-as évekbeli punk zenekar egyik nótája, és egy magyar feltaláló alkotta fegyver ihlette. Zenénk rock and roll és oi alapokra épül.

2011-ben készítettünk egy nyolc számos lemezt Rock & OI! címmel. Az album hivatalosan nem került kiadásra, az interneten ingyenesen letölthetővé tettük, emellett legyártottunk néhány darabot manufaktúrában, régi bakelit lemez mintájára. Ősszel Ricsi kilépett a zenekarból, helyére Ducót kértük fel, szerencsére el is vállalta. Azóta is ez a formáció.

2012-ben egy barátunk, Polgár Zsolt (Polgi) elkészítette a zenekar első videoklipjét a „Dilemma” című számunkhoz. Polgi úgy belelendült, hogy a „Nem lájkollak” című dalunkat is megelevenítette.

2012. decemberében a New York-i székhelyű Real Punk Radio műsorra tűzte a Tony Unit LIVE 120-ban a „Dilemma” című dalunkat. Idén a Best of Rock FM Rádió vendégei voltunk a „Rock új nemzedéke” műsorban, ahol egyórás bemutatkozásra kaptunk lehetőséget, a rádió azóta is játssza a zenénket.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/pages/Frommer-Baby/144451468932145
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek