Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekar


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekar

A Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekar összesen 150 tagot számlál az ország minden tájáról, részese egy 50 fős vonószenekar, illetve egy 100 tagú szimfonikus zenekar is.  Zenei vezetőjük Carl Clausen.

 Az elmúlt évek során az együttes fiataljainak lehetősége volt több profi zenésszel is együttműködni próbák és koncertek keretében, melyek közül több rögzítésre került a zenekar által kiadott CD-n is. Számos nemzetközi turnén is részt vettek már, többek között Dél-Afrikában, Lengyelországban és Chilében is jártak a magyar turnét megelőzően.

 Az együttes sok tagjának már lehetősége nyílt a Royal Albert Hall-ban is képviselni a Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekart 2009-ben Stephen McNeff: Darwin Dilemmája előadása során, 2014-ben Bernstein: Prelude, Riffs and Fugue darabjával, illetve 2015-ben Martin Reed: The Mary Rose c. előadásának keretében.

 2013-ban a zenekart az a megtiszteltetés érte, hogy részt vehetett Stravinsky: Rite of Spring c. darabjának új zenei kompozíciójában, amely a mű premierjének 100. évfordulójának alkalmából készült.

 2016 is igen mozgalmasnak ígérkezik a Hampshire Zenekar életében, Francis Pott: The Lost Wand c. darabjának világ premierjét mutatják be egy német kórussal karöltve februárban, A Winchester-I Katedrálisban.

 

A HCYO rendszeres előadója a Winchester Fesztiválnak, ahol 2016 során helyi iskolákkal együttműködve Britten: Noyes Fludde c. operáját fogják bemutatni.

Képtár
  • Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekar kép 51397
  • Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekar kép 51398
  • Hampshire Megyei Ifjúsági Zenekar kép 51399
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek