Hrutka Róbert Zenekar


Zenei stílusEgyéb zene
Hrutka Róbert Zenekar
Hrutka Róbert 5 évesen kapta meg első hangszerét, azt a szájharmonikát, amely évekig a kedvenc hangszere volt. 6 évesen zongorázni, 9 évesen klasszikus gitározni és énekelni tanult.

Igéretes sportkarrierjét hátrahagyva (Országos Bajnok - lövészet) 14 éves korában a zene mellett döntött. Az első elektromos gitárjával a kezében egyértelművé vált számára, hogy az egyetlen dolog, ami igazán boldoggá teszi, az a zene, a zenélés. Ugyan próbálkozott ejtőernyőzéssel is, de ugyanúgy, mint Jimi Hendrixnek, neki is tériszonya volt.

Ezért úgy döntött, a zenei pályán a helye. 1989-től napjainkig több mint 150 nagylemezen gitározott és énekelt. Zenekaraival számos itthoni és külföldi fesztiválon és rendezvényen vett részt. 2001-ben Sting budapesti nagykoncertje előtt játszott társaival, a Pénz zenekarral. Többek között együtt dolgozott a Kretens (1981-1998), R-GO (1991-1993), Rapülők (1993-1995), Lerch István és barátai (1995-1997), Pénz (1997-2002), Bon Bon (1998-2002), Tolcsvay T-monográf (1998-), Hrutka Róbert-Jamie Winchester (2001-2008), Cotton Club Singers (2004) zenekarokkal, Für Anikóval, Dés Lászlóval és Bereményi Gézával is.

Robit közel 1200 reklám és filmzene megírására kérték már fel, és évek óta állandó „zenefelelőse" nemzetközi vállalatok, cégek reklámfilmjeinek és a legismertebb márkák reklámkampányainak. Több nagylemez producere és zenei rendezője, zeneszerzőként ő jegyzi a "Magyar Vándor", "Lora", "Valami Amerika2." című film zenéjét, továbbá számos tévés produkció főcímdalát.
(Díjak: Fonogram-díj, Artisjus-díj, Cann, Portorozs, Dublin, Aranypenge, Ezüstpenge, stb.)

2008-ban, egy elismerésekben és kiadványokban is termékeny, aktívan koncertező formáció, a Jamie-Robi zenekar hét éves karrierjét zárták le Jamie Winchester szerzőtársával, hogy szólóban is bizonyítsanak.

Hrutka Róbert első önálló albuma 2009. május 23-án jelent meg.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek