Intim Torna Illegál


Zenei stílusPop/Rock
Intim Torna Illegál

Az Intim Torna Illegál belülről és kívülről is megmozgat. A zenekar tagjai többször bejárták már a világot, megannyi kultúrával és emberrel találkoztak, és közben sokat zenéltek. A megállíthatatlan energia sugárzik a zenekarból, amiben az elmúlt 200 évben az emberiség által felhalmozott szuperpower olvad szét, mint vaj a serpenyőben. Zenéjüket tükrözi a zene és életszeretetet, ami a rengeteg külföldi és magyar turnék alatt mint turnésár ragadt a fiúkra. Első koncertjüket nagy sikerrel a Gödör Klubban adták a Világveleje fesztiválon 2010. január 22-én.

Az együttest 2010-ben alapította a Kistehén Tánczenekar négy korábbi tagja. Első lemezük 2010-ben jelent meg Cirkusz címmel. A zenekar rengeteg koncerten szerepel azóta is. A második lemezt 2012-ben adták ki Kísérlet címmel. 2013-ban az Intim Torna Illegál lett a MOL Bringaprogram arca. 2014-ben jelent meg harmadik lemezük Mindenkinek igaza van címmel. 2016 szeptemberében a zenekar basszusgitárosa és menedzsere, Kiss Sándor kilépett az együttesből, helyét Bikali Sándor vette át. 2018 májusában a megújult csapat Élni jöttünk címmel jelentette meg vadi stúdióalbumát.

A zenekar tagjai
Dorogi Péter - ének, gitár /
Gálos Ádám - dob /
Nádasdi János - ütőhangszerek, rap /
Bikali Sándor - basszusgitár

Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/IntimTornaIllegal/?ref=br_rs
 
Képtár
  • Intim Torna Illegál kép 64492
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek