Kasza Tibor


Zenei stílusPop/Rock
Kasza Tibor

Magyar énekes, zeneszerző, producer, műsorvezető. A Crystal egykori frontembere.

Szegeden született 1978-ban, majd a középiskolai tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban végezte, irodalom-dráma szakon. Az érettségi után Budapesten a Toldy Mária Musical Stúdió növendéke volt, ahol megismerkedett Miklós Tiborral is, akivel a későbbiekben is együtt dolgozott.

Ezután következett a Kőbányai Zene Stúdió, ahol Sík Olga és Kósa Zsuzsa segítették pályáján.

Új típusú, ír zenei hangzású együttesét Crystal néven 1998-ban alakította meg testvérével, Gáborral és Lajtai Katival, annak frontembere volt 2010-ig. 2 évig nem talált fogékony kiadót erre a zenére, addig főleg zeneszerzőként és producerként tevékenykedett. 2000-ben Michael Flatley hihetetlen sikere ráirányította a figyelmet erre a zenei világra, így kiadót is találtak majd kiadták első stúdió albumukat. Ezt még 5 album és számos kislemez követte az évek során. A Crystalt 2002-ben Artisjus-díjjal tüntették ki, míg 2005-ben övék volt az egyik legjátszottabb sláger hazánkban. A zenekar 2010-ben feloszlott, ezt követően Kasza Tibi szóló karrierjére koncentrál.

Kasza Tibi 2008-ban kiadta első szólólemezét, Ha egy férfi igazán szeret címmel.

Önálló televíziós showműsora 2013. augusztus 26-án indult el Kasza! címmel. A műsor hétfő esténként a Super TV2-n volt rendszeresen látható. A műsor 60 adást ért meg, ezt követően vették le a képernyőről 2015 májusában. Ő lett a műsorvezetője a 2017-ben képernyőre tűzött Pénzt vagy éveket! című műsornak is. Ezen kívül ő lett volna a 2017-ben újrainduló Áll az alku műsorvezetője is, de az egykori műsorvezető, Gundel Takács Gábor végül megállapodott a TV2-vel, így ismét ő vezette azt.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/KaszaTibor/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek