Kovácsovics Fruzsina


HonlapNem ismert
Zenei stílusGyerek/Családi
Kovácsovics Fruzsina

Kovácsovics Fruzsina a 2007-es Csillag születik döntőse volt, mindig mosolygott, a műsorkészítők el is nevezték Mosolylánynak. Eddig főként fiatal felnőtteknek énekelt, első lemeze Fonogram-díjas lett. Fruzsi évek óta óvodapedagógusnak tanul, élete fontos szereplői a gyerekek, jól megértik egymás nyelvét. Mindez új korszakot nyitott a zenéjében is: 2012 júniusára gyereklemezt készített, amelyet gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek szán. Az igényes dalszövegek részben kortárs költők – Lackfi János és Szalóczi Dani- művei, részben Fruzsi “varázstollából” törtek elő.

A lemezanyag összeállítása során Fruzsi arra törekedett, hogy a dalok zeneileg is igényesek legyenek A  “gyökereket és szárnyakat” pedagógia elvét követve egyes dalok a magyar népzenei gyökerekből merítenek, mások multikulturális (folk, country stb.) zenei motívumokra építenek.

Koncertjein Fruzsi (és zenekara) egy derűs, ismeretterjesztéssel átszőtt, interaktív utazásra hívja a gyerekeket és a felnőtteket — “rákapcsolódni” az apró örömforrásokra, jól érezni magunkat és közben gyerekszemmel szemlélni a világot. A nézőtér játszótérré változik, van együtt mondókázás, együtt éneklés, Fruzsi megtanítja a pingvintáncot, sőt azt is, hogy mi mindenre jó a Hepperedeppe-heppendre varázsige…

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek