MADLIB DJ (USA)


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
MADLIB DJ (USA)

MADLIB DJ SET
 
Madlib a Stones Throw Records emblematikus művésze, olyan producer, akinek a lemezei mellett nem üres frázis a meghatározó jelző. A kétezres évek első felében az MF Doommal közös Madvillainy, illetve a J Dillával közös Champion Sound hamar a hiphop klasszikusaivá váltak, de igazság szerint Madlib diszkográfiájából nem egyszerű összeválogatni a kiemelkedő pillanatokat. 
Karrierje első nagy dobása például a Lootpack 1999-ben megjelent debütáló és máig egyetlen nagylemeze, a Soundpieces: Da Antidote, amelyen a csapat hivatalos tagjai (Madlib, Wildchild és DJ Romes) mellett olyan nevek is reppeltek, mint Defari, Declaime vagy az Alkaholiks. A kaliforniai színtér kultikus albuma után bár többször is dolgozott Wildchildékkal, de a folytatásban Madlib inkább a saját dolgaira fordított figyelmet.
Már a Lootpack számaiban is feltűnt héliumhangú, befüvezett, begombázott alteregója, Quasimoto külön albumot kapott, és az Unseen végül a valaha készült egyik legjobb hiphopalbumok közé verekedte be magát. A kis lény aztán végigkísérte Madlib karrierjét, ilyen-olyan közreműködésekben, obskúrus kislemezekben rendre felcsendült a jellegzetes rap, 2005-ben pedig The Further Adventures of Lord Quas címmel az Unseen folytatása is megérkezett. Quasimoto története idén is folytatódott, nemrég jelent meg a Yessir Whatever, ami inkább gyűjteményes válogatás az elmúlt évek terméséből, de a rajongóknak így is kötelező darab, főleg, hogy a borító úgy van megoldva, hogy egy matrica lehajtásával Quasimoto agyát is közelről nézhetjük!
Bár tényleg Quasimoto Madlib legismertebb projektje, a különböző néven kiadott produceri munkáit naphosszat tudnánk sorolni. Egyszemélyes jazz-zenekarával a Yesterdays New Quintettel jelentkezett például saját, és Stevie Wonder előtt tisztelgő nagylemezzel, de a zenekar fiktív tagjai is megkapták a saját EP-jüket. Aztán ott van például a Shades Of Blue album, amelyet Madlib a Blue Note katalógusából mintázott össze, ha már úgyis sok zenéje a jazz nagyságai előtt hajt fejet. 
Az idei Quasimoto-megjelenés mellett a legfrissebb Madlib-zenék a Rock Conducta alteregóhoz kötődnek, amellyel a korábbi Beat Conducta néven gondozott sorozatot folytatja, csak ezúttal rockzenéket szabdal széjjel, hogy aztán füstös ütemekként szülessenek újjá.
Madlib tehát tud majd miből válogatni budapesti fellépése során, a fentiek mellett egy csomó meg nem nevezett temérdek kiadványából is válogathat, és minden bizonnyal rengeteg kiadatlan zene is van nála, mert az köztudott: Madlib kedvenc helye a stúdió.
Madlib fellépése előtt az S*10 szervezésében a kiadó kedvenc producerei váltják egymást félóránként, így például a hazai ütemgyárosok ősapja Fakt aka Faktor, a Stay Blunted (Mil & Mihalik Bence), Slow, és a Mekvárt liget rémei, Vanis és Crain.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/madlib‎
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek