Magos Zenekar


Zenei stílusNépzene
Magos Zenekar
A zenekar 2008. március végén alakult. Elsősorban Erdély (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld) és a Kis-Magyarország (Szatmár, Dunántúl) területének dallamait játszuk.   Az eredeti hangzás megtartása mellett a népi kultúra zenei hagyományainak művelésével foglalkozunk. Előadásainkon hitelesen előadott népzenei összeállítások kerülnek nyilvánosságra, melyek során megfigyelhető - az adott tájegységen belül - az érintett falu zenészeinek a hatása is.   A városi táncházas közeg és a kortárs zenekarok szintén nagy mértékű befolyással bírnak egymás zenéire, így az asszimilálódás elkerülhetetlen. Ezt figyelembe véve - de újra és újra visszatérve az eredeti hangzáshoz - igyekszünk továbbfejleszteni zenénket.  Ennek alapfeltétele zenei ismeretünk folyamatos bővítése és az így megszerzett tudás elmélyítése, ugyanakkor alkalmazkodnunk kell a jelen kor táncházas befolyásoltságához, valamint a külvilág hatásaihoz egyaránt.   Továbbörökítve alkalmazzuk az egymástól megszerzett ismereteket pedagógiai szinten is, ezzel is törekedve önálló zenei világunk kialakítására.   Gyakran járunk gyűjtőutakra Erdélybe, s az így elsajátított zenei élményeket igyekszünk beleépíteni muzsikánkba, majd megismertetni az adott tájegység zenei hagyományait a zenehallgatókkal. Fontosnak tartjuk, hogy megőrizzük és tovább szélesítsük a különböző vidékek zenei hangulatára történő rálátást, valamint az így szerzett ismeretekre alapozott alkotást és annak kibontakoztatását, ilyen módon is nyitva tartva a magyar népzene világát az érdeklődő közönség előtt.  

A zenekar tagjai: Soós Csaba - hegedű, Fekete Márton - brácsák, Enyedi Ágnes - ének, Enyedi Tamás - cimbalom, Horváth Dávid - nagybőgő.  
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek