Marcato Ensemble


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
Marcato Ensemble
Matuz Gergely alapította 1996-ban. Az alapító tagok általában a Weiner Konzervatóriumhoz és a Budapesti Tanárképző Intézethez köthetőek, de az évek multával nem csak pályakezdők, hanem neves művészek is állandó közreműködői koncertjeiknek, pl.: Lukácsházi István, Geiger György, Horn András, Klenyán Csaba, Rozmán Lajos, Fejérvári János, Albert Sassmann, Szilvágyi Sándor, Iván Ildikó, Matuz István, stb.

Az együttes fő profilja a XX-XXI. század kamaraegyüttesre írt repertoárjának előadása, de a barokk kortól kezdve, minden stílusban és műfajban játszanak. A létszám az előadandó műtől függően 2-3 főtől akár 30 fő-ig is terjedhet.

Az alábbi szerzőktől adott elő a Marcato eddig: Vivaldi, Bach, Haydn, Mozart, Stravinsky, Schoenberg, Varése, Terry Riley, Tihanyi, Richard Strauss, Sugár, Szigeti, Kocsár, Adams, Birtwistle, Koopytman, Guerrero, Feldman, Faragó, Olsvay, Schnittke, Juhas, Luzuriaga, Durkó, Kagel stb. A Marcato által legtöbbet játszott mű, Stravinsky: Egy katona története. Rendszeresen szerepelnek különböző kortárs-zenei rendezvényeken, többek között a Magyar Rádió kortárs-zenei seregszemléin.

A Marcato eddigi legnagyobb vállalkozása a "Trisztán-program". A művészeti vezető kortárs magyar zene terjesztéséért 2002-ben és 2006-ban Artisjus díjban részesült. Az Együttes a Trisztán programért 2005. augusztusában a "Hét Muzsikusa" volt. A Marcato Együttes állandó médiapartnere a Magyar Rádió.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek