Metallica


Zenei stílusNem ismert
Metallica
A Metallica az 1980-as évek egyik legnagyobb hatású amerikai heavy metal együttese, alapítói James Hetfield és a dán származású Lars Ulrich. Az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb együttese, világszerte több mint 100 millió albumot adtak el, ebből több, mint 57 milliót az Egyesült Államokban.A Megadeth, a Slayer és az Anthrax mellett a „nagy trash metal négyes" tagjaként emlegetik, bár a stílusuk inkább heavy metalnak mondható. Az együttes ötször szerepelt az első helyen a VH1 100 Greatest Artists of Hard Rock listáján, összesen kilenc Grammy-díjat nyertek. 2003-ban kiadott St. Anger című albumuk megosztotta a kritikusok véleményét. Legújabb albumuk a 2008-ban kiadott Death Magnetic. Szeptember 12-én jelent volna meg világszerte, ám egy francia lemezbolt tévedésből közel két héttel szeptember 12-e előtt elkezdte árulni a lemezeket.

Napjainkban


2006. február 16-án, 15 éves partnerség után Bob Rock bejelentette, hogy nem vesz részt a következő stúdióalbum felvételében. 1991 óta ő volt az összes Metallica album producere. Az új albumon már Rick Rubin dolgozik, aki már több neves heavy metal együttes, mint például a Slayer, System of a Down, Slipknot és Rage Against the Machine producere is volt. 2006 nyarán a Master of Puppets album 20 éves évfordulója alkalmából a nyári Escape from the Studio turnén eljátszották a teljes albumot. A turné után a csapat ismét stúdióba vonult, hogy a 2007 elejére datált új albumuk munkálatait folytassák. 2006. december 4-én kiadták a The Videos 1989-2004 nevű DVD-t, amin a 15 év összes videója megtalálható.

2007. február 9-én bejelentették, hogy az új stúdióalbumuk felvétele március 12-én kezdődik. Július 7-én az együttes fellépett a globális felmelegedés elleni Live Earth koncert londoni helyszínén. Ez év decemberében bejelentették az új album megjelenését.

Az együttes European Vacation nevű turnéjával végigvonult Európa több országán, egészen Nagy-Britanniától Romániáig 2008. május 14-től kezdve. 2008. június 14-én a hivatalos honlapon megjelent, hogy a kilencedik nagylemez címe Death Magnetic lesz. Augusztus 1-jén a hivatalos honlapon megjelent a nagylemez megjelenési dátum, amely szeptember 12 volt. Augusztus 10-én bejelentették, hogy a kilencedik stúdióalbuma elkészült és az első dalt még augusztusban sugározzák a rádiók. Szeptember 2-án egy francia lemezbolt tévedésből 10 nappal korábban kezdte el árusítani a Death Magnetic című albumot, amely így felkerül a fájlcserélő hálózatokra. Szeptember 12-én megjelent a Metallica kilencedik stúdióalbuma, a Death Magnetic, amely a megjelenést követően az USA-ban, Kanadában és több mint 20 másik országban az eladási lista első helyére került.

2008 őszén az együttes újabb nagyszabású turnéba kezdett World Magnetic Tour címmel, amelynek keretében egészen 2010-ig a világ minden tájára ellátogatnak, így 1999 után újra Budapestre is.

2009. március 29-én megjelent a Guitar Hero Metallica című videójáték.



  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek