Németh Judit


HonlapNem ismert
Zenei stílusOpera/operett
Németh Judit

magánénekesnő, mezzoszoprán

A miskolci Konzervatórium növendéke volt, majd a budapesti Zeneakadémián szerzett énekművész-tanári, majd operaénekesi diplomát, tanára Kutrucz Éva volt. Későbbi mesterei Adorján Ilona és Polgár László. 3 éven keresztül ösztöndíjasa, mint koncerténekes a budapesti Filharmóniának. 3-szor kapja meg Helmuth Rilling professzortól a stuttgarti Bach Akadémia nyári kurzusának ösztöndíját, ahol tanára mindig Anna Reynolds volt, egyszer a bécsi Zeneakadémia Wagner ösztöndíját Bayreuthba. Barcelonában a Vinas Nemzetközi Énekversenyen Barcelona város különdíját kapta. 1987 óta tanít a győri Széchenyi Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Tagozatán adjunktusi minőségben. 1990 óta tagja a Magyar Állami Operaháznak.

Mint koncerténekes ismerte meg először mind a hazai, mind a nemzetközi szakma. Olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Helmuth Rilling,Nicolas MacGegan, Eric Ericson, Wolfgang Gönnenwein, Doráti Antal, Lamberto Gardelli, Erdélyi Miklós, Peskó Zoltán, Fischer Iván, Jose Cura, Kirill Petrenko, Daniel Harding, Myung-Whun Chung, Kobayashi Ken Ichiro, Vásáry Tamás, Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Kovács János, Medveczky Ádám, Ligeti András, Vashegyi György, Győriványi Ráth György, Rico Saccani, Roy Goodman, Antal Mátyás, Hollerung Gábor, Heltai László. Számos oratórikus mű szólistája lemezeken, legutóbb a Hungaroton Kodály összkiadásának résztvevője. Operaénekesként 7 éven keresztül énekelt a bayreuthi Festspielhausban, ahol Waltraute,3. Norne, Ortrud, Venus, Kundry voltak a szerepei Giuseppe Sinopoli, Fischer Ádám, Sir Andrew Davis és Christian Thielemann karmesterek vezénylete alatt.

Ezen kívül énekelt a milanói Scala-ban, a drezdai Semperoperben, a barcelonai Gran Teatre del Liceu-ban,a torontói COC-nál, a lisszaboni Teatro National de Sao Carlo-ban, a valenciai Teatro de la Opera Reina Sofia-ban, a tokiói New National Theatre-ban, a santiagói Teatro Municipalban, a mannheimi Nationaltheaterben, a welsi Wagner Fesztiválon, az oslói den Norske Opera-ban és a berlini Deutsche Oper Berlin-ben.

Ezekben az operaházakban olyan ismert karmesterekkel dolgozott, mint Jeffry Tate, Peter Schneider, Sebastian Weigle, Richard Bradshaw, Lorin Maazel, Donald Runnicles, Dan Ettinger. Ugyancsak híres rendezőkkel dolgozott ezen operaházakban: Jürgen Flimm, Graham Vick, Werner Herzog, Stefan Herheim, Atom Egoyan, Keith Warner, Philippe Arlaud, Robert Carsen, Willy Decker, Marcelo Lombardero, Paul Curran. A budapesti Művészetek Palotájának Wagner Napjainak állandó szereplője. 2010 májusában Brangäne szerepében debütált a Trisztán és Izoldában. 2002-ben Liszt-díjjal tüntették ki.

Előadások a Magyar Állami Operaházban:

Requiem
Parsifal
Otello
Trisztán és Izolda
Lohengrin

 

Aktív operaénekesi és oratóriuménekesi tevékenysége mellett sikeres hangképző magánének-tanárként is tevékenykedik.

A "Magyar Énekkultúra Barátai Köre" egyik alapító tagja.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek