Nosaj Thing


Zenei stílusEgyéb zene
Nosaj Thing
Miután végigbányászta az archaikus számítógépek és programok zeneszerkesztési lehetőségeit, Nosaj mára Los Angeles egyik legkifinomultabb zenei modulátorává nőtte ki magát. Az ő elektronikus tájképei, valamint vad ritmusképletei és váltásai mára olyan közismert hangbélyegekké váltak, amelyek mélyen befolyásolják a hallgatóit, s jótákonyan a lelkükbe marnak. Nosaj Thing nem kevesebbet állít elő, mint a sodró ütemek mesteri folyamát, amely a kísérleti elektronikától a tehetséges zajépítészetig terjedő skálán mozog.

Drift című bemutatkozó albumát az Alpha Pup kiadó jelentette meg 2009 júniusában, amely világszerte elképesztő sikert ért el. A Pitchfork kitűnő 7.9-es osztályzatot adott a mesterműnek, megjegyezve, hogy az anyag „isteni üldöztetésű...húsvéti tojás ezernyi hallgató számára". Az album a megtisztelő 5. helyig kúszott fel az iTunes elektronikus sikerlistáján, és az első helyig a Bleep és a Boomkat listákon.

És ez már meghozta Nosaj számára a teljes sikert. A zenei folyóiratok sorban álltak, hogy anyagot készíthessenek róla, köztük a Spin, a Fader, az XLR8R, a The New Yorker, a Nylon és az URB. Rendszeres rádióadást kapott BBC Radio 1-en és a Los Angeles' KCRW-n, miközben lehengerlő élő szettjei a nemzetközi underground zenei szcéna állandóan turnézó alappillérévé tették.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek