Óriás


Zenei stílusPop/Rock
Óriás
Ha azokról a hazai zenekarokról beszélünk, melyek az idei évben igazán nagyot dobbanthatnak, semmiképp sem hagyhatjuk ki az odalépős, mégis fülbemászó gitárzenében utazó budapesti Óriás zenekart. A háromtagú együttes a hazai indie-gitárpop ma már szinte legendásnak nevezhető zenekara, az Annabarbi feloszlása után alakult 2005 végén. Az Óriás tulajdonképpen heti egyszeri örömzenélésnek indult - melynek keretében Örményi Ákos és Egyedi Péter az akkori Kispál-Dobossal, Mike Zweckerrel hangoskodott jókat -, aztán 2006 márciusában folytatódott koncertekkel és az első felvételek rögzítésével - az Isten Háta Mögött dobosával, Hortobágyi László -, végül 2007 márciusában nyerte el mai formáját Nagy Dáviddal. A zenekar eddigi legmozgalmasabb éve a tavalyi volt: egyre több koncert, köztük több fesztiválfellépés, Sziget-koncert és újabb stúdiófelvételek - utóbbi eredménye, hogy immár megjelent az Óriás szép reményekre jogosító debütáló albuma a Jön, melynek legismertebb slágeres/klipes száma a Fát dönteni.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek