Orthent


Zenei stílusNépzene
Orthent
Az orthent kifejezés olyan, kezdetleges stádiumban lévő talajformát jelöl, melyből az idő múlásával - különböző természeti tényezők hatására - bármilyen talajtípus kialakulhat.

Együttesünk megalakulásakor úgy gondoltuk - és az óta bizonyossá vált, hogy ennél megfelelőbb jelzőt aligha találhatnánk zenei kifejezésmódunk folyamatos változásának szimbolizálására.

1999-ben még akusztikus formációként ismerhetett meg minket a nagyérdemű. Hallhatta, amint neves költőink verseit tálaljuk akusztikus gitár és szájharmonika kíséretében.
2003-ban indult el az a zenei átalakulás, mely során az akusztikus hangszerek helyett erősítők kerültek a színpadra, a verseket pedig népdalok ill. instrumentális szerzemények váltották fel.

Sok-sok csiszolgatás és tagcsere után eljutottunk az Orthent jelenlegi formájához.
Egy palettán magyar népdal és instrumentális progresszív zene. Ez az Orthent.

Zenei világunk műfaji meghatározása nem egyöntetű.
Nevezték már kultúr - rocknak és világzenének is.

Célunk egy új, szokatlan, de mindenképpen emészthető zenei irányzat létrehozása.
Népdalokat nem népi hangszereken kísérni különbözik népi hagyományainktól. Ez persze önmagában nem garancia a dalok minőségi és tartalmi színvonalának megtartására / emelésére. Ezt szem előtt tartva, alázattal és körültekintően nyúlunk egy-egy népdalhoz, hogy az üzenetet közvetíthessen - ahogyan mindig is tette. Nem csak népdalok feldolgozásánál törekszünk a legjobbra. Alkossunk bármit, tudatosan kerüljük a zenei egysíkúságot, giccset. Dalainkban szeretünk széles hangulati- és dinamikai skálát bejárni. Persze akadnak dalok, melyek spontán örömzenélésből születnek, ám átgondolt, utólagos alkotómunka nélkül nem kerülnek a nagyérdemű elé.
Hiszünk a minőség sikerében, és tudjuk, hogy egyetlen pillanat sem hiábavaló, melyet együttzenéléssel töltünk.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek