Ping Ping


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
Ping Ping

Mint a legjobb és legszebb dolgok az életben, így a Ping Ping formáció létrejötte is egy szinte sorsszerű véletlen találkozás eredménye, mely során két egyedülálló művész, mindössze pár hónappal a megismerkedésük után már egy teljes albumnyi remek anyaggal állhatott elő. Ausztria egyik legelbűvölőbb új énekhangja és az alternatív dallamok nagymestere összefogtak, s létrehoztak egy különleges indie-pop formációt, amelyben kibontakoztatják a sodró dallamok, elektronikus ritmusok és melankolikus hangulatok iránti szeretetüket, amellyel máris telibe találták az indie pop szerelmeseinek a szívét.

A lenyűgöző Loretta Who énekesnőről, valamint az elképesztő dalszerzőről, producerről és hangmágusról, Hubert Mauracher-ről van esetükben szó, akik közül utóbbi Mauracher nevű zenekarával számos nemzetközi sikert mondhat a magáénak, miközben negyedik stúdiólemeze megjelenés előtt áll.

Első kislemezük Fly Butter Fly címmel jelent meg, amellyel egy csapásra belopták magukat az azóta is naponta terebélyesedő rajongótáboruk szívébe, míg második nagylemezük címadó dalának nevét viselő On The Run pedig megszilárdította helyüket az osztrák popzene élvonalában.

Számaikat Franciaországban, Németországban, Svájcban, Olaszországban és az USA-ban játsszák nagy sikerrel, amit hamarosan az említett országokban kiadós turnézással támogatnak meg.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek