Republic


Zenei stílusPop/Rock

Közelgő Republic koncertek

Republic 35

Republic 35

MVM Dome February 01. (20:00)
Republic

A Republic egy magyar rockegyüttes.1990. február 23-án alakultak, lemezborítóikon szereplő hal is ezt szimbolizálja. Boros (sz.: 1962. nov. 17.) (ex-Citrom, ex-Kanguru), Tóth (sz. 1966. máj. 13.) (ex-Balatonszelet), Bali (ex-Denevér), Szilágyi (ex-Cipőfűző, ex-Balatonszelet) és Cipő (ex-Andante, ex-Cipőfűző) könnyen értelmezhető, szókimondó és hihetetlen dallamos zenéjéről vált híressé. Az együttes nem sokkal megalakulása után megnyerte a rockfesztivált Balatonlellén (amit a 67-es főút köt össze Kaposvárral). 1990 végére Szilágyi László (dob) helyett Nagy László Attila került a zenekarhoz. 1991-ben a zenekar úgy döntött, hogy új kiadó után néz. Szerződésük azonban még egy albumra szólt a Hungarotonnál, így nem volt kiút. Mivel új dalaikat már az új kiadójuknál szerették volna megjelentetni, megszületett az a legendás ötlet, hogy egy teljes lemezanyagnyi dobszólóval állítsanak be a Hungarotonhoz, így teljesítve a szerződésben foglaltakat. Nagy László Attila kiélhette magát a stúdióban, s megszületett az "Üss a kazettára" c. lemez, amely meg is jelent (!) mint Republic album. 1991 végére Környei Attila helyett Abella Miklós a menedzser, ekkor Bali Imre (sz. 1956. dec. 29.) (gitár, ének) helyére Patai került. 1991-ben elnyerték a Magyar Rádió Emerton-díját. 1993-ban a Republic elnyerte a MAHASZ "Arany Zsiráf" díját. Cipő 1995-ben szólólemezzel jelentkezett, ugyanebben az évben Kaposvárott tartottak koncertet, amelyről CD és video készült. 1995-ben ismét "Arany Zsiráf" díjat nyertek "Az év rocklemeze" kategóriában.

Az együttes frontemberének, Bódi László "Cipő"-nek 2013. március 11-i elvesztése után Tóth Zoltán kivált a zenekarból. Társai a korábbi állandó közreműködővel, Halász Gáborral folytatták tovább.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek