RÉV zenekar


Zenei stílusNépzene
RÉV zenekar

A Lakatos Róbert brácsaművész által alapított RÉV zenekar 2005 óta muzsikál együtt. Tagjai felvidéki magyar zenészek és magyarországi muzsikusok, akiknek közös anyanyelve a magyar népzene. Harmadik lemezük, a RÉVÜLET a Fonó gondozásában lát napvilágot.

Lakatos Róbert - hegedű, brácsa, Korpás Éva - ének, Takács Ádám - hegedű, Kuti Sándor - cimbalom, Mester László - brácsa, Hanusz Zoltán - brácsa, gitár, nagybőgő, Lelkes Tibor - nagybőgő, harmonika. 

Lakatos Róbert 2001-ben diplomázott a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola brácsa szakán, de már előtte is zenélt, méghozzá 1992-től a komáromi Szőttes Kamaraegyüttesben. Tanulmányai befejezése után egy évig a Pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes zenei vezetője volt. Klasszikus zenét pedig aSzlovák Nemzeti Filharmónia tagjaként játszott, ahol 1996 és 2003 között zenélt. A kiváló brácsaművész jelenleg (2007-ben) a Luxemburgi Európai Szólistákzenekarának tagja. 

2005-ben saját zenekart alapított, a RÉV-et. Az együttes a komoly és a népzene közti átfedéseket kutatja. Első lemezük 2005-ben jelent meg Hajnalodik címmel. Az album alapja természetesen a népzene, amit hol autentikusan adnak elő, hol klasszikus felfogásban, hol jazz-es improvizációkkal átszőve. 

A tradicionális népdalok mellett egy-egy Bartók átirat is hallható a korongon. Repertoárjukban felvidéki és kalotaszegi csárdások, zsidó dallamok, román forgatós, erdélyi és mezőségi páros táncmotívumok is megszólalnak. A zenekar fő hangszere Lakatos Róbert-nek köszönhetően természetesen a brácsa. Zenéjében egyedi módon találkozik a népzene és a bartóki világ.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek