Stereo MC's


Zenei stílusEgyéb zene
Stereo MC's
A Stereo MC's minden idők egyik legsikeresebb brit hiphop zenekara. Ugyan a sokoldalú kollektíva két meghatározó egyénisége és alapító tagja, a Rob Birch-Nick 'the Head' Hallam páros már mindketten elmúltak ötven évesek, de még mindig annyi energia lakozik bennünk, mintha nem huszonöt évvel ezelőtt, hanem még csak tegnap léptek volna ki az utcára, hogy elinduljanak a siker felé.

Legfontosabb pillanat

Rob Birch és Nick Hallam csapatába a kilencvenes évek elején lépett be Owen If, polgári nevén: Ian Frederick Rossiter, aki máig tagja a Stereo MC's-nek, mely alakulat fazonját az idők során számos kiváló énekesnő, többek között Cath Coffey jelenléte is meghatározta. Első közös nagy slágerük az Elevate My Mind volt. Az Elevate My Mind volt az első olyan brit hiphop sláger, amely felkerült az amerikai R&B chartra, így nem csoda, hogy a Stereo MC's a Happy Mondays oldalán 1990-ben bejárta egész Amerikát. Eddigi legnagyobb sikerüket Connected című albumukkal érték el. A Connected a brit lemezeladási listákon a második helyig küzdötte fel magát, és a '94-es BRIT Awards-on amellett, hogy a Stereo MC's-t választották a legjobb bandának, ez a lemez lett az év albuma.

Amit érdemes tudni

A legenda szerint Rob B és Head 1985-ben abból a pénzből hozták létre a Gee Street kiadót és stúdiót, amit azért kaptak, hogy kiköltözzenek londoni albérletükből. Hiphop körökben azt is terjesztik, hogy a lelépésért kapott összegből a páros még toborzott maga mellé pár zenészt, akikkel a londoni tömegközlekedés járatain bandáztak és szórakoztatták az utasokat. Pár évvel később a Gee Street már a 4th Broadway szövetségese volt, mely kiadó néhány single után 1989-ben adta ki a Stereo MC's kultikus bemutatkozó albumát, a 33-45-78-t. Legfrissebb anyaguk a három évvel ezelőtt megjelent Double Bubble.

Legfontosabb számok

Step It Up, Creation, Ground Level, Black Gold, Elevate My Mind

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek