UMZE Kamaraegyüttes


Zenei stílusKlasszikus
UMZE Kamaraegyüttes

1996-ban vendégprofesszorként tanítottam Darmstadtban, a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Ferienkurse für Neue Musik meghívására. Az ott ért élmények hatására elhatároztam: kísérletet teszek egy olyan, főként a XX. századi repertoárt játszó kamaraegyüttes létrehozására, mint amilyen az Ensemble Modern vagy az Ensemble Intercontemporain. Magyarországon működtek ugyan hasonló együttesek, de működésük több tekintetben kezdetleges volt, így közel sem tudtak hasonló programot teljesíteni, mint világhírű külföldi társaik. Tervemet még abban az évben megosztottam két muzsikus barátommal: Tihanyi László zeneszerzővel, az Intermoduláció együttes létrehozójával és művészeti vezetőjével és Wilheim András zenetörténésszel, aki a kezdetektől részt vett a 70-es 80-as évek meghatározó új zenei formációjában, az Új Zenei Stúdió munkájában. Wilheim András javaslatára együttesünk UMZE Kamaraegyüttes néven mutatkozott be, az 1997-es Budapesti Őszi Fesztiválon.

Az UMZE minden szempontból remek névválasztás. Az új Magyar Zene Egyesületet Bartók, Kodály ésWeiner Leó hozták létre 1911-ben, akkori célkitűzéseik a mai napig aktuálisak, hiszen a XX. század immáron klasszikus kompozícióinak repertoáron tartásán túl mi is a kortárs magyar és külföldi zeneszerzők legfrissebb műveinek megismertetését tartjuk legfontosabb feladatunknak. Ezzel a névvel ráadásul olyan örökséget vállalunk, amely bár nem tudott sikeres lenni a kor Magyarországán, de amely legalább megmaradt tisztának és távol tartotta magát az ideológiai természetű vitáktól, amit az elmúlt öt évtized hasonló kezdeményezéseiről nem feltétlenül mondhatunk el Magyarországon.

Az újraálmodott UMZE 1997 őszén adta első koncertjét. Azóta a név közismert lett ugyan a magyar zenei életben, de rendszeres támogatás hiányában tulajdonképpen alkalmi együttesként működött, amely főként az Amadinda együttes bázisán, próbatermében, hangszerein és technikai infrastruktúráját használva készült koncertjeire. Ennek ellenére rendszeresen felléptünk a legfontosabb hazai fesztiválokon - Budapesti Tavaszi Fesztivál, Budapesti Őszi Fesztivál - és több fontos nemzetközi felkérésnek is eleget tudtunk tenni, többek közt Berlinben, Karlsruhéban, Avignonban, Zágrábban, a Wiener Festwochenen és az egyik legfontosabb új zenei fórumon, a Huddersfield Contemporary Music Festival- on. A koncertmegjelenéseken túl, az UMZE 4 CD-n hallható, melyekből három a BMC kiadó gondozásában jelent meg.

Az idei év jelentős előrelépéssel kezdődött. 17 muzsikussal megalakítottuk az új Magyar Zene Egyesületét. Az alapítók között a magyar zene meghatározó alkotói, előadói, köztük Ligeti György, Kurtág György, Szőllősy András, Eötvös Péter, Jeney Zoltán, Rados Ferenc, Dobszay László, Perényi Miklóssorakoznak. Egyesületünk elnöke Vidovszky László, zeneszerző. Közel másfél évig tartó előzetes tárgyalások után Dr. Bozóki András kulturális miniszter 30 millió forintos támogatást nyújtott, elősegítendő az UMZE együttes rendszeresebb fellépéseit. Ilyen jelentős anyagi és erkölcsi támogatásban korábban egyetlen hazai kortárszenei műhely sem részesült.

A siker egyben komoly felelősség. Az elmúlt hetekben megalakult az UMZE Kamaraegyüttes ügyvivői testülete, amely három évre művészeti vezetőnek választotta Rácz Zoltánt, egyben felkérte Gőz Lászlóta menedzser igazgatói feladatok ellátására, valamint Eötvös Pétert a tiszteletbeli első karmester posztjára, akik a felkérést elfogadták. A 2006-2007 szezonban 12 koncertet tervezünk, és azt várjuk, hogy azok színvonala és hatása a magyar kortárszenei előadóművészetre igazolja, hogy az együttes méltó a további támogatásra. Azt reméljük, hogy belátható időn belül az UMZE a magyar állami költségvetés önnálló fejezeteként jelenik meg és működésével felkelti a civil társadalom érdeklődését is.

Ennek az új korszaknak az első koncertje a 2006. május 27-i Hommage á Ligeti koncert, amit még akkor határoztam el, amikor még egyáltalán nem lehettünk biztosak a miniszter támogatásában. A koncert létrejöttéhez elengedhetetlenül fontos támogatást kaptunk Kiss Imrétől a Művészetek Palotájavezérigazgatójától. Boldog vagyok, hogy Ligeti műveinek előadása jelzi ennek az új korszaknak a kezdetét, aki meggyőződésem szerint a XX. század második felének legnagyobb komponistája.

Rácz Zoltán
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek