A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Akkezdet Phiai
R & B / Soul
Akkezdet PhiaiAkkezdet Phiai » HUN
Újonc és Saiid 1996 végén kezdték a közös munkát HTA (Higher Tone Alliance) néven, kezdetben csak zenék készültek, majd nagyjából egy fél év után kezdték el írni az elsõ szövegeket -angolul. Az ezt követõ két évben egyre több alap és szöveg született, majd külsõ behatásokra és belsõ indíttatásból egyaránt, a magyar nyelvet választották. Ehhez magyar névre is szükség volt, így alakult át a HTA-ból a formáció Akkezdet Phiai-vá 1999 közepén. Ekkor készültek olyan demó trekkek, mint a késõbb hivatalosan is megjelent albumon található Phasskivan, Tartsdmegatávot, Újítanék, és olyanok is, amik demó verzióban járják körbe azóta is az országot, például a Spangli Rabja, vagy az Ittvakeringyé. Nagyjából ezzel egyidõben alakult meg a Saiid-ot és Farit, mint zenei producereket tömörítõ Streetnoyz Entertainment, melynek elsõ kézzel fogható munkái 2005-ben látnak napvilágot. A demó hanganyag Györemix! jóvoltából sokat pörgött az akkoriban nagy népszerúségnek örvendõ Rocksteady Beats hiphop músorban az EstFM rádión, majd kézrõl kézre terjedt tovább mindenféle változatban egyre messzebb a fõvárostól. Akkezdet zenéi széles körben elterjedtek (az underground szcénán belül) és egyre több lett a fellépés. A kis klubok mellett olyan nagyszabású rendezvényeken is színpadra kerültek, mint a 2001-es Rza show (Wu Tang) a Pecsában, a Sportsziget, a Pepsi Sziget 2003-ban és 2004-ben, vagy a 2003-as DMC Championship, ahol a De La Soul-nak nyitottak 4000 ember elõtt. A fellépések által egyre jobban terjedt Akkezdet híre, így alakult, hogy a csapat felkérést kapott filmzene komponálására az '1 Hét' címú múhöz, ami a 2004-es amatõr szemlén került vetítésre, és a film elvitte a zsúri különdíját, és a legjobb filmzenéért járó díjat is. A film egyik rendezője Császi Ádám, akinek új filmjében, az Undorground-ban Saiid is feltunik majd egy rövid jelenet erejéig. A demó sikerességének köszönhetõen elérkezett az ideje egy igazi stúdió albumnak, ami nagyjából fedi is a demón található számok többségét. Ennek kapcsán került Akkezdet kapcsolatba a WacuumAirs labellel és Bobakrommal. Nagyjából fél év munka eredménye a 2004. Április 10-én debütáló lemez: Akkezdet. A majdnem 80 percnyi hanganyagot tartalmazó LP szerzõi kiadásban jelent meg az elsõ független magyar hiphop label, a Wacuum Airs gondozásában, és legjobb tudásunk szerint az első teljes szövegkönyves magyar hiphop lemez. Az albumon a zenéket egy kivételével Saiid készítette (A Van Gond c. trekk a Streetnoyz gondozásában készült). A mastering Bobakrome keze munkája, a borító design-t A Digital Reality készítette, a szövegkönyvet pedig moto. Akkezdet címü LP számos magazinban és internet oldalon kiemelten jó kritikát kapott, így a Akkezdet Phiaival együtt a WacuumAirs is nagyobb teret kapott a hazai zenei téren. Honlap: http://www.myspace.com/akkezdetphiai
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Loreena McKennitt a világzene királynője idén is ellátogat hozzánk és nem kisebb helyen, mint a Budapest Sportarénában ad koncertet március 27-én.
... tovább olvasás 2012/02/03
Itthon ·Nem múlik el év, hogy a világhírű Yamato dobcsoport el ne jöjjön hozzánk, és ez jó hír mindenkinek, aki kedveli őket. Aki pedig még nem hallott róluk, az most élhet ... tovább olvasás
2012/01/30
Itthon ·Augusztusban már járt Magyarországon a Dream Theater de aki akkor látta őket az most teljesen másfajta élményre készüljön fel. Most legújabb, szeptember 11-én megjelen ... tovább olvasás
2012/01/19
|
