Teheránban (Irán fővárosában) nőtt fel, itt élt egészen tíz éves koráig. Mint sok iráni, Arash és családja is elhagyta hazáját, és a '80-as évek elején Svédországba költöztek. A család először Uppsalába költözött, és öt éven keresztül éltek a városban. Innen pedig Malmőbe költöztek, és Aras a mai napig ebben a városban él. Itt Arashnak lehetősége nyílt hogy tovább lépjen a zenei tanulmányaival. A vágy, hogy ki tudja fejezni önmagát a zenén keresztül nagyon erős volt a fiatal tehetségben, így nagyon hamar megtanult zongorázni. Rengeteg beképzelt és nagyszájú gyerek volt az iskolában, ahol Arash tanult. Néhányan Arasht hazugnak nevezték, ő pedig különböző csínytevésekkel vágott vissza, tanárainak legnagyobb megdöbbenésére. A bizonyítványaiban pedig meg is látszottak ennek a viselkedésnek a nyomai.

A csínytevésekért gyakran elzárással büntették meg a fiút, aki ezt nem igazán tudta büntetésként felfogni, hiszen az erre a célra kijelölt teremben volt egy zongora is. Képes volt órákon keresztül ülni a hangszer mellett és csak játszani. A tanárok nem igazán értették, hogy Arash miért volt annyira boldog akár hányszor elzárással fenyítették meg. Vágya a zene iránt az idő múlásával egyre csak nőtt, és a főiskola elvégzése után zeneszerzéssel és producerkedéssel kezdett foglalkozni. Órákat, napokat, hónapokat töltött a stúdióban, és talán klissének fog tűnni, de ez az igazság: egyé vált a zenével. Minden energiáját a zenéből merítette, és sohasem érezte a munkát fárasztónak vagy unalmasnak.

Arash kedvenc mondása: „Az életem a zenéről szól, a zeném pedig az életemről."

Egy sötét téli éjszakán néhány évvel ezelőtt Arash éppen egy felvételt készített a stúdióban amikor hirtelen elment a hangja. Mindenki azt gondoltam, hogy majd meggyógyul és minden visszatér a normális kerékvágásba, de nem így történt. Az orvosok azt mondták, hogy sohasem fogja visszanyerni a hangját. A család és az ismerősök nagyon megrendültek, de a legelkeseredettebb Arash maga volt. „Mihez kezdjek a hangom nélkül? Miért éppen velem kellett ennek megtörténnie?" - folyamatosan ez motoszkált a fiatalember fejében. Ekkor jött rá arra is, hogy az akkori barátnője megcsalja. Arash a bánatát alkoholba és más pótló szerekbe fojtotta. Sokáig, nagyon sokáig hallgatott. De egyik nap, ugyan olyan hirtelen, mint ahogyan elvesztette, a hangja visszajött. Senki sem tudja hogyan és miért. Ő maga csodának tartja a történteket. Arash elmesélte, hogy annyira zokogott, hogy azt gondolta, soha többé nem apadnak el a könnyei.

Az évek alatt, amíg nem volt hangja, producerként jegyzett néhány dalt, amiket most ő maga is el tudott végre énekelni. Újra teljes életet élhetett: új dalok, új hang; és az élete így tökéletesen megváltozott. Arash 2004 szeptember 22-n adta ki első kislemezét, melynek a „Boro Boro" címet adta. Perzsa nyelven ez azt jelenti, hogy „járd a saját utad". Svédországban rögtön a listák első helyére került a dallal. Nem is alakulhattak volna a dolgai jobban. Ahogyan Arash mindig is mondta: „Álmodozz, amíg az álmaid valóra nem válnak!"

Az egyik álma, már valóra is vált, hiszen Arash a „Boro Boro" sikerei nyomán - a kislemez aranylemezes lett - most annyi időt tölthetetett a stúdióban amennyit csak akart, hiszen elkészült „ARASH ARASH" című debütáló albuma.