koncert.hu
hirdetés
A kereső használata

A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN
A keresést az X megnyovásával vagy a mezőből kikattintással szakíthatod meg.
A kereső maximum 15 találatot jelenít meg, amennyiben több találatot kapsz szűkítsd a feltételeket például: mága zoltán jövőre

Balázs Fecó
Rock

Balázs Fecó

Balázs Fecó » HUN
Már a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az elsõ magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1974-ben felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott. Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérõzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé. 1978-ban volt a bemutatkozó koncertjük a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító Balázs Fecó maradt meg a régiek közül. Új tagja lett a zenekarnak Fischer László és Scholler Zsolt, akit Fekete Tibor váltott fel 1983-ban. 1978-ban Pados Zoltán, 1979-ben Papp Tamás dobolt, õt 1980-tól Dorozsmai váltotta fel. A hard-rock stílus dallamosabb változatát játszották. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben címû dalukkal óriási sikert arattak. Öt éves születésnapjuk megünneplésére a Kisstadionban került sor, ahol fellépett még az East és 100 Folk Celsius együttes. 1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyûsének választották. 1986-ban a Korál feloszlott. 1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált: (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak). Belefogott a romos sitkei kápolna a felújításába, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett, koncerteket rendeztek, és a bevételekbõl állták a felújítás költségeit, a teljes rekonstrukció 1991-ben fejezõdött be. 1987-ben EMeRTon-díjat kapott. 1988-ban Kõfalak leomlanak címmel oratóriumot írt. Szintén ebben az évben az Interpop Fesztivál zeneszerzõi díját kapta az oratóriumért és a Hölgyeim elég volt címû színházi darab zenéjéért. 1996-ban unplugged koncertet adott. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet (EMeRTon-díj). 1998-ban Liszt-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés címû szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be. 1999-ben jelent meg Évszakok címû könyve, valamint a Huszka Jenõ-életmûdíjat is ez évben kapta. 2000 tavaszán jelent meg új nagylemeze, a Csönd éve. 3 korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. Az egyik lemez az 1990-ben készült Gyertyák a téren címû, a másik 1993-ban Balázs Ferenc és a Korál címen jelent meg, illetve ugyanebben az évben adták ki Balázs Fecó szerzõi lemezét, amelyen más elõadóknak írt szerzeményei találhatók. Az új lemez ennek a három lemeznek a gyûjteményes válogatása, és érdekessége még, hogy Balázs Fecó duettet énekel Keresztes Ildikóval. A közösen elõadott A csönd éve címû dal Balázs Fecó egy 1986-ban írott szerzeménye, amelyet Szekeres Tamás újonnan hangszerelt.
Honlap: http://www.balazsfeco.hu/
új hozzászólás
kedvenceim közé
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be
MILYET?
Bármilyet
MIKOR?
Bármikor
HOL?
Bárhol
hirdetés
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz!


Hírek
 
Interjú ·Néhány napja új marketing-programigazgató áll a Pecsa Music Hall élén. Dr. Erdélyi Ferencet arról faggattuk, milyen változások várhatók a közeljövőben a Pecsa élet ... tovább olvasás
2012/05/17
 
Koncert ·

Megismételve a tavalyi fantasztikus koncertet, a Budafoki Dohnányi Zenekar még több és még jobb filmzenével kedveskedik hallgatóságának. Ezúttal a Margitszigeti Szaba ... tovább olvasás

2012/05/16
 
Koncert ·Ha szeretnél részt venni a koncert.hu és az Akvárium vendégeként a május 25-i bulin, akkor nincs más teendőd, mint május 20-ig megkeresni a feleleteket az alábbi kérdé ... tovább olvasás
2012/05/15
hirdetés
ÚJ KONCERTEK
MagyarVista Social Club koncer
június 15.
KOBUCI kert
Malacka és a tahó koncert
június 13.
KOBUCI kert
Kozma Orsi Quartet koncert
június 12.
KOBUCI kert
Cabaret Medrano koncert
június 10.
KOBUCI kert
Budapest Bár koncert
június 09.
KOBUCI kert
összes koncert
ÚJ KOMMENT
ollo
2012-04-15 19:16
Szégyen és gyalázat!
Azért váltottunk jegyet kedvesemmel, hogy Beethoven zenéjében gyönyörködjünk és élvezzük azt egy szép vasárnap délelőttön. Ehhez képest ez a felfúvalkodott Hollerung Gábor extra (számunkra nem volt egyértelmű, hogy ez a program része) 1 órás eszmefuttatásával mindent megtett, hogy Beethoven megutáljuk, őt és zenei eszközeit kifigurázva, annak érdemeit lekicsinyítve, maga szakmai rátermettségét viszont maximálisan túllihegve. Mélységesen felháborító volt a produkció, hiába LIsz Ferent díjas karmester, zenei öröksége mégsem említhető egy lapon Beethoven dallamaival. Egy ripacs benyomását keltette, aki öncélú módon saját egóját pumpálta egy órán keresztül és azon túl. Szégyellje magát!
Abesszin
2012-04-13 12:45
Eladó 3 db koncertjegy a holnapi koncertre!
Sajnos lebetegedett a nagylányom így nem tudunk elmenni pedig nagyon készültünk rá!!
Személyes átadás:
mai napon Budapest XI. kerület (Karolina út leginkább) kb 18 óráig vagy este Tát-Kertváros
Ár: 4.800 Ft / 3 db
Egyben szeretném eladni!!!
Érd: abesszin@gmail.com
TheProdigy
2012-03-27 17:44
Sziasztok! Szeretném megkérdezni hogy hol vagy hogyan lehet a jegy árakról érdeklődni??!! Előre is köszi mkinek!
renny07
2012-01-05 00:19
Megkérdezném, hogy megvan még a jegy, azt mondjuk (nem mellékesen) kérdezném, hogy milyen típusú, mert nekem álló kellene)
Köszi előre is!
szicsu
2012-01-04 05:14
Várom nagyona koncertet nekem no1...............a hsonló zenék leköteleznek
összes fórum
Az oldalt a Koncert.hu Kft üzemelteti. Minden jog fenntartva! Koncert.hu 2010
Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | Médiaajánlat | Kapcsolat | Hibát talált? Írjon!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika