A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Balkan Fanatic
Dance
Balkan FanaticBalkan Fanatic » HUN
A 2002- ben alakult együttes tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket. Yorgosz Tzortzoglou már 30 éve zenél, s mindig is népzenei alapokkal dolgozott, a Barbaronak, valamint a Gépfolklórnak volt a vezetője. Az ő ötlete volt, hogy Lepés Gábor (Lepe) - Ákos, Pierrot és a Ganxsta Zoli és a Kartel producertársa és hangmérnöke - által képviselt elektronikus zenét elegyítsék népzenei elemekkel. Mivel a népzenei elemek főleg keletiek, balkániak, így lett a zenekar neve Balkan Fanatik.
A BF 2003 nyara óta fellép klubokban és fesztiválokon. Játszott a Public Enemy előzenekaraként, majd tavaly tavasszal a Jethro Tull előtt is bemutatkozott a SYMA rendezvénycsarnokban. A jelentősebb fesztiválok közül a zenekar 'az idegeskezű' dobossal, Kottler Ákossal, a fiatal MC-vel, Rise FM-mel és MC Jammin-nel kiegészülve játszott a VOLT fesztiválon, a Sziget fesztiválon, a Coca Cola Beach House-on, Zentán, a Szerbiában megrendezett magyar napokon, valamint Tokajhegyalján, (ahol Rise FM nagy sikert aratott, mikor is a Transglobal Underground koncertje közben felhívta őt a színpadra egy közös jamming erejéig!). Az együttes zenéjére eddig három videóklip készült: a Fuckmen, a Csináld, csináld, jól csináld! és az Elment az én rózsám című dalokból. Ez utóbbit az Art Maffia/Vígh Dávid és Dobos Tamás készítették, közreműködik benne MC Jammin' (Pásztor Anna), Dani és Vili breaktáncosok valamint ifj. Zsuráfszki Zoltán néptáncos. A Balkan Fanatik debütáló albuma a 2004-es év legjobb World Music lemeze lett, valamint megkapta a Kulturális Minisztérium Bezerédj díját. 2004-ben a Balkan Fanatik zenéje a MIX és Nyócker c. filmekben szerepelt. 2009-ben pedig már gőzerővel dolgoznak a fiúk a harmadik Balkan Fanatik albumon, ebben pedig az amerikai rapper, Prophet segédkezik. Ő egyébként olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Enrique Iglesias vagy Hillary Duff. Honlap: http://www.balkanfanatik.com
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Interjú ·Néhány napja új marketing-programigazgató áll a Pecsa Music Hall élén. Dr. Erdélyi Ferencet arról faggattuk, milyen változások várhatók a közeljövőben a Pecsa élet ... tovább olvasás
2012/05/17
Koncert ·
Megismételve a tavalyi fantasztikus koncertet, a Budafoki Dohnányi Zenekar még több és még jobb filmzenével kedveskedik hallgatóságának. Ezúttal a Margitszigeti Szaba ... tovább olvasás 2012/05/16
Koncert ·Ha szeretnél részt venni a koncert.hu és az Akvárium vendégeként a május 25-i bulin, akkor nincs más teendőd, mint május 20-ig megkeresni a feleleteket az alábbi kérdé ... tovább olvasás
2012/05/15
|

