koncert.hu
hirdetés
A kereső használata

A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN
A keresést az X megnyovásával vagy a mezőből kikattintással szakíthatod meg.
A kereső maximum 15 találatot jelenít meg, amennyiben több találatot kapsz szűkítsd a feltételeket például: mága zoltán jövőre

Bereczki Zoltán
Musical

Bereczki Zoltán

Bereczki Zoltán » HUN
1976 május 2.-án született. Elsőtől negyedik osztályig az Ernst Thalmann Általános Iskolaba járt, itt tanult meg hegedülni, és elkezdett úszni. Majd a Sallai Imre Általános Iskola tanulója volt ötödiktől nyolcadikig, ezalatt versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, az úszás után négy évig kajakozott a MTK-VM-ben. Ezek után a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola padjait koptatta. Ebben az időben működott első zenekara, a Styx, és két évig dobolt. Két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.

2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze Száz év címmel.

Az 2004-ben zenei producerként is bizonyított: Ő készítette az "Operett Angyalai" formáció hangszerelését, és az Operettszínház "Mozart!" című produkciójának CD-jét. Valamint a most megjelent "Rómeó és Júlia" CD is az ő nevéhez fűződik. Emerton - díjas és Súgó Csiga díjas művész.

Szerepei

George - Jövőre, veled, itt! (Bernard Slade - Stan Daniels) Súgó Raktárszínház
Pfeiffer bábjátékos - Rudolf (Frank Wildhorn - Jack Murphy) Operettszínház
Mercutio - Rómeó és Júlia (Presgurvic) - Operettszínház
Ferenc József - Elisabeth (Sylvester Lévay - Michael Kunze) - Operettszínház
Gyertyatartó - A Szépség és a Szörnyeteg (Menken - Ashman - Rice - Woolverton) - Operettszínház
Clifford - Kabaré (Kander - Ebb) - Súgó Raktárszínház
A Szenátor - Helló! Igen?! (Michael John LaChiusa) - Súgó Raktárszínház
Tony - West Side Story (Leonard Bernstein) - Thália Színház
Jay Morrison - Sors bolondjai (Frederick Stropel) - Vidám Színpad
Molina - A pókasszony csókja (Kander - Ebb)- Tivoli
Nick - Fame (Steve Margoshes - Jacques Levy) - Thália Színház
Pilátus - Jézus Krisztus Szupersztár (Andrew Lloyd Webber - Tim Rice) - Operettszínház
Forradalmár - Utazás (Miklós Tibor - Kocsák Tibor - Tábori György)- Ferencvárosi Nyári Játékok
Statiszta - Van, aki forrón szereti (Jule Styne) - Operettszínház
Anucskin - Háztűznéző (Nyikolaj Vasziljevics Gogol) - Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Billy Flinn - Chicago (Bob Fossy - Fred Ebb) - (eredetileg vizsgadarab volt) Madách Színház
Marius - Nyomorultak (Schönberg - Boublil - Natel) - Madách Színház


Honlap: http://www.bereczkizoltan.hu
új hozzászólás
kedvenceim közé
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be
MILYET?
Bármilyet
MIKOR?
Bármikor
HOL?
Bárhol
hirdetés
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz!


Hírek
 
Interjú ·Néhány napja új marketing-programigazgató áll a Pecsa Music Hall élén. Dr. Erdélyi Ferencet arról faggattuk, milyen változások várhatók a közeljövőben a Pecsa élet ... tovább olvasás
2012/05/17
 
Koncert ·

Megismételve a tavalyi fantasztikus koncertet, a Budafoki Dohnányi Zenekar még több és még jobb filmzenével kedveskedik hallgatóságának. Ezúttal a Margitszigeti Szaba ... tovább olvasás

2012/05/16
 
Koncert ·Ha szeretnél részt venni a koncert.hu és az Akvárium vendégeként a május 25-i bulin, akkor nincs más teendőd, mint május 20-ig megkeresni a feleleteket az alábbi kérdé ... tovább olvasás
2012/05/15
hirdetés
ÚJ KONCERTEK
MagyarVista Social Club koncer
június 15.
KOBUCI kert
Malacka és a tahó koncert
június 13.
KOBUCI kert
Kozma Orsi Quartet koncert
június 12.
KOBUCI kert
Cabaret Medrano koncert
június 10.
KOBUCI kert
Budapest Bár koncert
június 09.
KOBUCI kert
összes koncert
ÚJ KOMMENT
ollo
2012-04-15 19:16
Szégyen és gyalázat!
Azért váltottunk jegyet kedvesemmel, hogy Beethoven zenéjében gyönyörködjünk és élvezzük azt egy szép vasárnap délelőttön. Ehhez képest ez a felfúvalkodott Hollerung Gábor extra (számunkra nem volt egyértelmű, hogy ez a program része) 1 órás eszmefuttatásával mindent megtett, hogy Beethoven megutáljuk, őt és zenei eszközeit kifigurázva, annak érdemeit lekicsinyítve, maga szakmai rátermettségét viszont maximálisan túllihegve. Mélységesen felháborító volt a produkció, hiába LIsz Ferent díjas karmester, zenei öröksége mégsem említhető egy lapon Beethoven dallamaival. Egy ripacs benyomását keltette, aki öncélú módon saját egóját pumpálta egy órán keresztül és azon túl. Szégyellje magát!
Abesszin
2012-04-13 12:45
Eladó 3 db koncertjegy a holnapi koncertre!
Sajnos lebetegedett a nagylányom így nem tudunk elmenni pedig nagyon készültünk rá!!
Személyes átadás:
mai napon Budapest XI. kerület (Karolina út leginkább) kb 18 óráig vagy este Tát-Kertváros
Ár: 4.800 Ft / 3 db
Egyben szeretném eladni!!!
Érd: abesszin@gmail.com
TheProdigy
2012-03-27 17:44
Sziasztok! Szeretném megkérdezni hogy hol vagy hogyan lehet a jegy árakról érdeklődni??!! Előre is köszi mkinek!
renny07
2012-01-05 00:19
Megkérdezném, hogy megvan még a jegy, azt mondjuk (nem mellékesen) kérdezném, hogy milyen típusú, mert nekem álló kellene)
Köszi előre is!
szicsu
2012-01-04 05:14
Várom nagyona koncertet nekem no1...............a hsonló zenék leköteleznek
összes fórum
Az oldalt a Koncert.hu Kft üzemelteti. Minden jog fenntartva! Koncert.hu 2010
Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | Médiaajánlat | Kapcsolat | Hibát talált? Írjon!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika