koncert.hu
hirdetés
A kereső használata

A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN
A keresést az X megnyovásával vagy a mezőből kikattintással szakíthatod meg.
A kereső maximum 15 találatot jelenít meg, amennyiben több találatot kapsz szűkítsd a feltételeket például: mága zoltán jövőre

Bognár Szilvia
Népzene

Bognár Szilvia

Bognár Szilvia » HUN

1977 februárjában született Szombathelyen. Szülővárosában kezdte meg tanulmányait, majd a kőszegi Jurisich Miklós Kísérleti Gimnáziumban folytatta, és az ELTE néprajz szakán fejezte be.

Az ugyancsak szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában furulyázni, majd fuvolázni tanult. Tizenhat éves korában csatlakozott Vasi Népdalstúdióhoz, így került közel a népdalhoz és a népzenéhez, és itt született meg az életen át tartó szerelem az énekléssel. Első felállás, ahol énekesként feltűnhetett, a vas megyei Boglya együttes volt. Innen következő lépésként az azóta is népszerű Anima Sound System következett tizennyolc évesen, ahol három éven át énekelt.

Ebben a „hangrendszerben" a modern zene és a népdal ötvözésével kísérleteztek, azonban a sok pozitív visszajelzés ellenére nem érezte magáénak ezt a stílust és három év elteltével elhagyta a zenekart, figyelmét a néphagyomány komplex megismerésére fordította.

Díjai, elismerései:

  • 1995 - Népművészet Ifjú Mestere
  • 2004 - Artisjus díj
  • 2004 - eMeRTon díj
  • 2007 - Kodály Zoltán-emlékdíj

  • Honlap: http://bognarszilvia.hu/
    új hozzászólás
    kedvenceim közé
    Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
    Jelenleg nincsenek hozzászólások!
    Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
    Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be
    MILYET?
    Bármilyet
    MIKOR?
    Bármikor
    HOL?
    Bárhol
    hirdetés
    FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
    Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
    koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz!


    Hírek
     
    Itthon ·Loreena McKennitt a világzene királynője idén is ellátogat hozzánk és nem kisebb helyen, mint a Budapest Sportarénában ad koncertet március 27-én.
    ... tovább olvasás
    2012/02/03
     
    Itthon ·Nem múlik el év, hogy a világhírű Yamato dobcsoport el ne jöjjön hozzánk, és ez jó hír mindenkinek, aki kedveli őket. Aki pedig még nem hallott róluk, az most élhet ... tovább olvasás
    2012/01/30
     
    Itthon ·Augusztusban már járt Magyarországon a Dream Theater de aki akkor látta őket az most teljesen másfajta élményre készüljön fel. Most legújabb, szeptember 11-én megjelen ... tovább olvasás
    2012/01/19
    hirdetés
    ÚJ KONCERTEK
    Az Anima Musicae Kamarazenekar
    március 02.
    Óbudai Társaskör
    Valentin Napi Hangverseny
    február 14.
    Kodály Központ
    Benkó Dixieland Band koncertje
    március 19.
    Weöres Sándor Színház
    I Love a Piano Malek Andrea e
    március 10.
    Madách Színház
    Magyar Folklór Előadások + Din
    június 14.
    Budai Vigadó
    összes koncert
    ÚJ KOMMENT
    renny07
    2012-01-05 00:19
    Megkérdezném, hogy megvan még a jegy, azt mondjuk (nem mellékesen) kérdezném, hogy milyen típusú, mert nekem álló kellene)
    Köszi előre is!
    szicsu
    2012-01-04 05:14
    Várom nagyona koncertet nekem no1...............a hsonló zenék leköteleznek
    Shiny
    2012-01-02 08:52
    Eladó egy jegy 4000 ft-ért, ha érdekel bővebb infó emailben.
    laggoló
    2011-12-15 19:16
    Jegyvásárlásról lemaradtam, ha tud valaki 2 db jegyet vevő lennék rá!
    Gyuripapa
    2011-11-23 20:50
    Szeretnék menni a párommal,2 VIP jegyet vennék és az lenne a kérdésem ha 1 kajajegyet veszek abból tudunk ketten is enni?Parkolási lehetőség hogy van megoldva?A VIP jegy mennyivel másabb egy drágább ülőhelynél?Remélem kapok választ ezekre a kérdésekre.Még új vagyok itt ezen a fórumon és nem tudom jó helyen irtam-e ezeket a kérdéseket.
    összes fórum
    Az oldalt a Koncert.hu Kft üzemelteti. Minden jog fenntartva! Koncert.hu 2010
    Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | Médiaajánlat | Kapcsolat | Hibát talált? Írjon!
    Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika