A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Collegium Musicum Jaurinense
Egyéb
Collegium Musicum JaurinenseCollegium Musicum Jaurinense » HUN
A Collegium Musicum Jaurinense egy olyan együttes, amely gimnáziumba járó diákokból és tanáraikból áll, olyan együttes, amely egy Magyarországon régen elfeledett hagyományt ápol, olyan együttes, amelyet a közös munka és a közös szolgálat formál olyan emberi közösséggé, amelyben a sokféle zenei múlttal rendelkező tagok tanulhatnak egymástól, és fejlődhetnek együtt hitben, tudásban, emberségben. Együttesünk sokrétű munkát végez. Koncertkórusunk 38 diákból áll, valamennyien fiúk, a szoprán szólamot a még mutálás előtt álló fiatalabb diákjaink éneklik, a klasszikus férfikari felállást (alt-tenor-basszus) az idősebbek. A győri Szent Ignác Templomban látunk el rendszeresen liturgikus szolgálatot a vasárnapi vesperásokon és az ünnepi miséken. Az előképzőbe járó diákjaink fokozatosan kapnak bevezetést a Collegium Musicum Jaurinense hagyományaiba és a liturgikus szolgálatba. Az itt eltöltött felkészülési idő után léphetnek tovább a koncertkórusba, amikor ezt személyes zenei érettségük lehetővé teszi. 2008 szeptembere óta leány-diákjai is vannak iskolánknak. Számukra indult a Leánykar, amely fokozatosan kapcsolódik bele iskolánk és templomunk liturgikus és zenei életébe. Szintén 2008 óta működik kamarazenekarunk, ahol diákjaink szaktanárok segítségével tanulhatnak és fejlődhetnek, a zenekarban pedig tanáraikkal együtt játszanak, ami nagyszerű lehetőséget biztosít számukra ahhoz, hogy ne csupán frontális oktatásban részesüljenek, hanem hivatásos zenészekkel együtt játszva mintegy elleshessék tőlük játék-technikájukat, vezetésükkel eredményesebben haladhassanak zenei tanulmányaikban.Honlap: http://collegiummusicum.blogspot.com
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Interjú ·Néhány napja új marketing-programigazgató áll a Pecsa Music Hall élén. Dr. Erdélyi Ferencet arról faggattuk, milyen változások várhatók a közeljövőben a Pecsa élet ... tovább olvasás
2012/05/17
Koncert ·
Megismételve a tavalyi fantasztikus koncertet, a Budafoki Dohnányi Zenekar még több és még jobb filmzenével kedveskedik hallgatóságának. Ezúttal a Margitszigeti Szaba ... tovább olvasás 2012/05/16
Koncert ·Ha szeretnél részt venni a koncert.hu és az Akvárium vendégeként a május 25-i bulin, akkor nincs más teendőd, mint május 20-ig megkeresni a feleleteket az alábbi kérdé ... tovább olvasás
2012/05/15
|

