A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Emilio
EmilioJelinek Emil » HUN
Emilio 13 éves korában kezdett el érdeklődni a zene iránt, amikor nővére beleszeretett egy dobosba. Mivel sok időt töltött velük, egyre jobban kezdte érdekelni a hangszer. Néhány héttel később szülei meglepték egy dobfelszereléssel, 4 hónappal később már saját zenekarával koncertezett. Számtalan formációban dobolt és énekelt, 16 évesen már olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Szakcsi Lakatos Béla vagy Babos Gyula.Profi dobosként Emilio budapesti vendéglátós helyeken zenélt, szabadidőközpontokban koncertezett, szinte minden magyarországi dzsesszfesztiválon fellépett, és külföldön is sikereket aratott 4 évig játszott a bécsi Hotel Meriott-ban egy zenekarban. Egyik alkalommal a jazz óriás, Chick Corea is felfigyelt Emiliora olyannyira, hogy két dal erejéig beült mögé zongorázni. 2003.08.18.-án a Emilio a siófoki Coca-Cola Beach House-on tartotta debütáló koncertjét. Amellett, hogy kiváló énekes és dobos is egy személyben, beat-box (szájdobolás) technikája is nemzetközi szinten egyedülálló A 2003 szeptember 8-án jelent meg Emilio első albuma Nagyon nagy világ címmel, mely 6 év munkájának gyümölcse. A zenész első média-szereplése a Fábry Show-ban volt, mely ez idáig mint ismeretlen fellépő, példátlan.. Az album 62. héten át szerepelt a MAHASZ eladási listáján. Az albumrólhárom kislemez jelent meg a Szállj, csak szállj!, a Ne nézz vissza rám és az Ez a dal című dalokból. 2004-ben az egyik legnagyobb magyar rapper Dopeman is felkérte egy duettre. Közös videoklipjük a Nincsen arra szó című dalból készült. 2004. június 05-én nem kisebb megtiszteltetés érte Emiliot, minthogy a T-Mobile jóvoltából Sting előtt énekelt a Kapcsolat koncerten. 2005-ben jelent meg második albuma Valamit el kell mondjak címmel. Az albumról 3 dalra forgott klip (Valamit El Kell Mondjak, a Rég Várt Szerelem és a Fatimával készült Good Bye című dalokból. A lemez egyik kiemelkedő érdekessége, Szakcsi Lakatos Béla szerzeménye 1976-ból, ’Amikor melletted vagyok’ címmel Cserháti Zsuzsa előadásában. Ezt a szerzeményt a művész közvetlenül a szerzőtől kapta, és mély tisztelettel, megemlékezéssel alakított ki egy duettet a művésznővel. 2006-ban Emilio a Fiesta zenekarral készített duettet, mely az év egyik legnagyobb slágere lett. A kislemez a Szeret a nő című dalból készült, melyhez szintén forgattak klipet. 2008. április 4.-én jelent meg harmadik albuma Miért búcsúznánk? Címmel. Az album első kislemeze a Miért búcsúznánk? című dalból készült. Honlap: http://www.emilio.hu
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Interjú ·Néhány napja új marketing-programigazgató áll a Pecsa Music Hall élén. Dr. Erdélyi Ferencet arról faggattuk, milyen változások várhatók a közeljövőben a Pecsa élet ... tovább olvasás
2012/05/17
Koncert ·
Megismételve a tavalyi fantasztikus koncertet, a Budafoki Dohnányi Zenekar még több és még jobb filmzenével kedveskedik hallgatóságának. Ezúttal a Margitszigeti Szaba ... tovább olvasás 2012/05/16
Koncert ·Ha szeretnél részt venni a koncert.hu és az Akvárium vendégeként a május 25-i bulin, akkor nincs más teendőd, mint május 20-ig megkeresni a feleleteket az alábbi kérdé ... tovább olvasás
2012/05/15
|

