A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Friderika
Egyéb
FriderikaBayer Friderika » HUN
1994-ben megnyerte a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált. A győztes dal címe: Kinek mondjam el vétkeimet? Majd a Dublinban megrendezett 1994-es Eurovíziós Dalversenyen - ahol magyar énekes ekkor került először döntőbe - a negyedik helyen végzett.
1994. április 30-án megjelent az első nagylemeze CD-n és kazettán. Az album kevesebb, mint két hónap leforgása alatt aranylemez lett. Az Eurovíziós Dalfesztiválon elért sikerért a Magyar Rádió EMERTON díjban részesítette, a szakma és a közönség együttes szavazata alapján az Axel Springer Kiadó által létrehozott Aranyszarvas díjat kapta meg az év popénekese kategóriájában, 1994-ben. Ugyanebben az évben az Ifjúsági Magazin olvasói is az év popénekesnőjének választották. 1995. január 25-én a TV és a Rádió nyilvánossága előtt (immáron már másodízben) vehette át az EMERTON díjat, mint az év felfedezettje. Ezután jött még a MAHASZ által létrehozott Arany Zsiráf díj, ugyanezért a címért. 1995 augusztusában a lengyelországi 32. Sopoti Fesztiválon második helyezést ért el, a Gálában egy színpadon lépve fel Annie Lennox-szal és Chuck Berry-vel. 1998-ban a 3. album első kislemeze, a Feltárcsáztad a szívemet az év legtöbbet játszott rádiós slágere lett Magyarországon. 2001 decembere óta a Magyar ATV-n látható, a Vidám vasárnap című műsorban, ahol a Hit Gyülekezete zenekarában énekel minden vasárnap 11 órától. Honlap: http://friderika.com/
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Interjú ·Néhány napja új marketing-programigazgató áll a Pecsa Music Hall élén. Dr. Erdélyi Ferencet arról faggattuk, milyen változások várhatók a közeljövőben a Pecsa élet ... tovább olvasás
2012/05/17
Koncert ·
Megismételve a tavalyi fantasztikus koncertet, a Budafoki Dohnányi Zenekar még több és még jobb filmzenével kedveskedik hallgatóságának. Ezúttal a Margitszigeti Szaba ... tovább olvasás 2012/05/16
Koncert ·Ha szeretnél részt venni a koncert.hu és az Akvárium vendégeként a május 25-i bulin, akkor nincs más teendőd, mint május 20-ig megkeresni a feleleteket az alábbi kérdé ... tovább olvasás
2012/05/15
|

