A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Kovács Kati
Pop
Kovács KatiKovács Katalin » HUN
Kovács Kati élete első húsz évét Egerben töltötte. Pályafutása során sok szép dalban emlékezik vissza erre az időszakra. Középiskolás korában kezdett ismerkedni a zenével. A gimnázium amatőr zenekarával gyakorolt Little Richard dalokat énekelve. Mivel akkoriban főleg a jazz érdekelte, ezért otthon Ella Fitzgerald előadásmódját próbálta utánozni, de szívesen hallgatta Maria Callast, vagy Louis Armstrongot is.
Aztán eljött az 1965-ös esztendő, amikor egész Magyarország előtt ismertté vált. Ugyanis abban az évben ő volt az év hangja, vagyis ő nyerte meg az egész országot televízió elé ültető, nagyszabású, "Ki mit tud? " elnevezésű vetélkedőt, a mai Megasztár akkori megfelelőjét. Ez a győzelem egész életét meghatározta, hiszen bármerre járt az országban mindenütt felismerték, szeretettel fogadták, hallatlan népszerűségre tett szert, amely a mai napig is tart. A már énekes Kovács Kati Kati ismertebb slágerei Nem leszek a játékszered A régi ház körül Hull a hó a kéklő hegyeken Egy hamvas arcú kisgyerek (El bimbo) Most kéne abbahagyni Add már, Uram, az esőt! Úgy szeretném meghálálni Rock and roller Ha legközelebb látlak Találkozás egy régi szerelemmel Hol vagy Józsi? Menetjegy (One way ticket) Átmentem a szivárvány alatt Elfutok, elmegyek Várlak Te kékszemű Nálad lenni újra jó lenne Mammy blue Mit remélsz? Mamma Leone Szólj rám, ha hangosan énekelek Búcsú Vangelis 1492 Honlap: http://www.kovacskati.hu/
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!
A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás 2012/05/21
Itthon ·Gáspár Laci tizenévesen hallott egy felvételt, ahol olyan zene szólt, és egy olyan basszusgitáros játszott, ami örök életére meghatározta a sorsát. Mint azt később ... tovább olvasás
2012/05/21
Itthon ·A hagyományos cirkuszi előadásoknak vége, és az a színvonal, melyet a Cirque De Soleil társulata képvisel, tovább már nem fokozható. Ez volt a legjobb, legszebb és legp ... tovább olvasás
2012/05/19
|
