A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN L.L. Junior
R & B / Soul
L.L. JuniorL.L. Junior » HUN
Lesi László Csaba azaz L.L. Junior (Budapest, 1981. január 3.) énekes, rapper, dalszerző. A Fekete vonat egykori tagja.Fekete Vonat: Az 1990-es évek elején alakította meg két társával együtt a Fekete vonat nevű formációt. A csapat nagy sikert aratott Magyarországon: két platina és egy aranylemezt kaptak. Sikerük csúcsán a csapat közös megegyezés alapján szétvált és Junior 2001-ben elutazott Amerikába, hogy kipihenje magát és tanuljon.
Szóló karrier Egy év szünet után hazatért és 2002-ben a Private Moon-nal megcsinálta első szólóalbumát, amely a „Köszönöm Nektek" címet kapta. Az albumról 3 kislemez jelent meg: a Raggamoffin, melyet 1.400.000-en néztek meg a Youtube-on, a Hogy mondjam el? és a Korkorro dalokból. 2003-ban jelent meg Junior második albuma „A tűz mindig tombol" címmel. Az albumról két kislemez jelent meg: a Ragamoffin 2 és a A tűz mindig tombol dalokból. 2005-ben „Az én világom" című harmadik album, amely meghozta a várva várt aranylemezt L.L. Juniornak. Az albumról két kislemez jelent meg: a Rabszolga lány és a Mr. Raggamoffin dalokból. 2005-ben VIVA COMET díjra is jelölték a legjobb férfi előadó kategóriában. A negyedik albuma 2005 szeptemberében jelent meg melynek címe „Falak" ez a cím utalás arra, hogy ne ítéljünk el senkit a bőre színe miatt, és végre bontsuk le az egymás közé épített falakat, melyek nyitottságunk akadályai, „színezzük be a világot" és éljünk benne előítéletek nélkül! Az albumról két kislemez jelent meg: az Az Éjszakákat járom, a Normális srác és a című dalokból. 2006-ban jelent meg ötödik albuma Olaj a tűzre címmel. Az albumról csupán egyetlen kislemez jelent meg a Táncolj című dalból, mely egyik legsikeresebb száma lett. Több mint 1.300.00 alkalommal nézték meg a Youtube-on. 2007-ben jelent meg hatodik albuma Fehér Holló címmel, melyről három rendkívül sikeres kislemez jelent meg. Az első kislemez a Stefano közreműködésével készült Álomszép lány című dalból készült, amely a Megy a gőzös című film főcímdala lett. A dalhoz készült videoklipet 1.200.000 alkalommal nézték meg a Youtube-on. A második kislemez a Trin zhene (Válassz engem)című dalból készült, melyet szintén Stefanoval énekel. A dalhoz készült klipet 1.100.000 alkalommal nézték meg a Youtube-on. Az album legsikeresebb száma a Van nekem egy anyósom/Akarom, amely a második legnézettebb magyar videoklip a Youtubeon, Magyarországon egyedülálló módon több mint 2.000.000(!) alkalommal nézték meg (ez L.L. Junior 5. olyan videoklipje amelyet több mint 1.000.000 alkalommal néztek meg a Youtube-on, mely egyedülálló a magyar zenészek körében). Ennek köszönhetően 2008-ban szintén VIVA Comet díjra jelölték a legjobb férfi előadó kategóriában, amit akkor már megnyert. 2008-ban jelent meg hetedik albuma Nincs határ címmel. Az album első kislemeze az Összetart a dal című dalból készült, amelyet Stefanoval és Nótár Maryvel énekel. 2009. májusában jelent meg az album második videoklipje, mely a Merre visz az út című dalból készült.A Dalhoz készült videóban a Magyar Honvédség is szerepel. Honlap: http://www.lljunior.hu/ Feltöltő: bokaykert
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások! Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!
A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás 2012/05/21
Itthon ·Gáspár Laci tizenévesen hallott egy felvételt, ahol olyan zene szólt, és egy olyan basszusgitáros játszott, ami örök életére meghatározta a sorsát. Mint azt később ... tovább olvasás
2012/05/21
Itthon ·A hagyományos cirkuszi előadásoknak vége, és az a színvonal, melyet a Cirque De Soleil társulata képvisel, tovább már nem fokozható. Ez volt a legjobb, legszebb és legp ... tovább olvasás
2012/05/19
|
