A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Nótár Mary
Népzene
Nótár MaryNótár Mary » HUN
Nótár Mary (Taktaharkány, 1985. július 2. -) roma énekes.1985. július 2-án született egy borsodi községben, Taktaharkányban. Szinte minden családtagja játszik valamilyen hangszeren. Nagyapja prímás, édesapja, Nótár Ferenc billentyűs, ahogy Mary is. Egészen fiatal korától énekel, édesapjával sokszor fellépett.
Karrierje 2002-ben indult, miután 2001-ben Bódi Guszti, egy tehetségkutatón felfedezte, és lemezszerződést ajánlott neki, így jelent meg első szóló lemeze a Hajnalcsillag. Nevével igazán a Romasztárparádé 2. című Bódi Guszti által felfedezett roma előadókkal közösen készített lemez megjelenése után találkozhattunk, a rajta található Itt a piros, hol a piros című száma lagzik és bálok egyik kedvelt számává vált. További két szólólemezt követve, két duettalbumot is készített Bódi Csabyval közösen Bódi Guszti Csillagai néven. 2006-ban Zámbó Jimmy-díjat kapott. A Bódi Guszti Produkcióval készített Cigánylány című lemeze után átigazolt a Magic World Media Kft.-hez, ahol L.L. Juniorral és Stefanoval kezdett el dolgozni. 2008-ban megjelent a Hódító varázs című ötödik szólólemeze, amelyen a közös produkció az Összetart a dal a ranglisták élére került. 2009-ben megjelent hatodik szólólemeze az Érzések. Mára négy aranylemezzel büszkélkedhet. Nótár Mary az igazán tehetséges zenészeket is igyekszik támogatni. 2008-ban fedezte fel az Aroma Sávé együttest, majd a 2009-ben Mycky-t. Honlap: http://notarmary.eu Feltöltő: bokaykert
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások! Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Loreena McKennitt a világzene királynője idén is ellátogat hozzánk és nem kisebb helyen, mint a Budapest Sportarénában ad koncertet március 27-én.
... tovább olvasás 2012/02/03
Itthon ·Nem múlik el év, hogy a világhírű Yamato dobcsoport el ne jöjjön hozzánk, és ez jó hír mindenkinek, aki kedveli őket. Aki pedig még nem hallott róluk, az most élhet ... tovább olvasás
2012/01/30
Itthon ·Augusztusban már járt Magyarországon a Dream Theater de aki akkor látta őket az most teljesen másfajta élményre készüljön fel. Most legújabb, szeptember 11-én megjelen ... tovább olvasás
2012/01/19
|
