A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Pál Utcai Fiúk
Rock
Pál Utcai FiúkPál Utcai Fiúk » HUN
Pál Utcai Fiúk néven működik Magyarország egyik legnépszerűbb rockegyüttese. 1983 nyarán Szigetszentmiklóson alakult barátokból, iskolatársakból. Az együttes alapítói (akik még ma is tagok): Leskovics Gábor (gitár, ének), Potondi Anikó (ének), valamint rajtuk kívül az együttes sikereinek részese a története során tagjai között zenélő több dobos, billentyűs, szaxofonos és gitáros.Az eleinte garázsban próbáló együttes 1985-ben kezdte a koncertezést Sex Pistols, Exploited és Kontroll Csoport számokkal valamint saját dalokkal. Zenéjükre ekkor az Európa Kiadó volt még jelentős hatással. Ebben az évben adták ki első demokazettájukat, ami rendkívüli népszerűségre tett szert, így ezt további koncert- és fesztiválfellépések, valamint 1987-ben a második demo követték. 1988-ban nézőszám-rekordot döntöttek Budapest egyik kultikus zenei klubjában, a Fekete lyukban. A punkos elemeket is magában foglaló rockzene, és a hozzá írt néhol elmés, máshol lírai dalszövegek, valamint a mind több és egyre magabiztosabb fellépés az együttest a '80-as évek underground zenei életének egyik legfontosabb együttesévé tették.Honlap: http://palutcaifiuk.frissnet.hu
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások! 1
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!
A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás 2012/05/21
Itthon ·Gáspár Laci tizenévesen hallott egy felvételt, ahol olyan zene szólt, és egy olyan basszusgitáros játszott, ami örök életére meghatározta a sorsát. Mint azt később ... tovább olvasás
2012/05/21
Itthon ·A hagyományos cirkuszi előadásoknak vége, és az a színvonal, melyet a Cirque De Soleil társulata képvisel, tovább már nem fokozható. Ez volt a legjobb, legszebb és legp ... tovább olvasás
2012/05/19
|
