A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Palya Bea
Népzene
Palya BeaPalya Bea » HUN
A mai fiatal énekesek egyik legsokoldalúbb alkotója. Magyar, cigány, bolgár és más népzenékkel, indiai zenével foglalkozik, emellett közreműködik világzene, jazz, énekelt vers műfajokban is. A Folkestra, Kárpátia, Zurgó együttesek alapító tagja volt, sokáig vendégeskedett a Sebő, Nagy János Trio, Balázs Elemér Groupe, Etnofon együttesekben.
Az utóbbi években főként saját terveit valósítja meg, rendszeresen koncertezik szólóban és saját együttesével, itthon és külföldön. A Quintet tagjai: Lukács Miklós – cimbalom, Szokolay Dongó Balázs – fúvós hangszerek, Novák csaba – nagybőgő, Dés András – ütőhangszerek. 2004-ben énekel az Athéni Kulturális Olimpia nemzetközi csapatában.
Első szólólemeze az Ágról-ágra (Orpheia 2003), majd pedig meselemezt írt, Álom-álom, kitalálom (Gryllus 2004), Gryllus Sámuel hangszerelésével. Legutóbbi munkája a Weöres Sándor Psyché című versciklusából készült nyolcvan perces zene (PB Quintet, Gryllus Samu), amely 2005 decemberében jelent meg a Hangzó Helikon sorozatban.
2005-ben Tony Gatlif Transylvania című filmjéhez készített zenét, és egy rövid ideig a vásznon is feltűnik majd. A magyar közönség 2006 októberétől láthatja a filmet.
2006 tavaszán lemezszerződést írt alá a francia Naive céggel (naive.fr), az első lemez jövőre jelenik meg, jelenleg ezen az anyagon dolgozik.
Bea lényegi része a változás: zenéjében továbbra is meghatározóak a tradicionális elemek, de a koncerteken, a saját szövegekben egyre inkább egy személyes, meglepő intimitású világ tárul elénk.
Honlap: http://www.palyabea.hu
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Loreena McKennitt a világzene királynője idén is ellátogat hozzánk és nem kisebb helyen, mint a Budapest Sportarénában ad koncertet március 27-én.
... tovább olvasás 2012/02/03
Itthon ·Nem múlik el év, hogy a világhírű Yamato dobcsoport el ne jöjjön hozzánk, és ez jó hír mindenkinek, aki kedveli őket. Aki pedig még nem hallott róluk, az most élhet ... tovább olvasás
2012/01/30
Itthon ·Augusztusban már járt Magyarországon a Dream Theater de aki akkor látta őket az most teljesen másfajta élményre készüljön fel. Most legújabb, szeptember 11-én megjelen ... tovább olvasás
2012/01/19
|
