A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Twister
Metal
TwisterTwister » HUN
A TWISTERS zenekar a korábban Jamboree zenekar néven ismertté vált együttes tagjaiból alakult, 2007 szeptemberében.
A TWISTERS zenekar jelenlegi tagjai Komáromi Gyula (ütős hangszerek), Mátyás Szabolcs (billentyűs hangszerek; vokál), Tukacs László (ének, gitár) és Zsitva Szabolcs (basszusgitár), majd 10 éven keresztül zenéltek együtt a korábban már említett JAMBOREE elnevezésű formációban. A 2007 nyár vége nagy változást hozott életünkben ugyanis a JAMBOREE zenekarból kiváltunk, és a korábban már megismert, a közönség által kedvelt előadásmód megtartása, illetve továbbfejlesztése mellett, megújult, a kor színvonalát mindenben kielégítő hangtechnikával immáron TWISTERS zenekar néven zenélünk tovább. Magunkról csak annyit szeretnénk elmondani, hogy bár van rendes civil foglalkozásunk, IMÁDUNK zenélni és az együtt zenélés öröme nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket. Honlap: http://www.twistermusic.hu/
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!
A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás 2012/05/21
Itthon ·Gáspár Laci tizenévesen hallott egy felvételt, ahol olyan zene szólt, és egy olyan basszusgitáros játszott, ami örök életére meghatározta a sorsát. Mint azt később ... tovább olvasás
2012/05/21
Itthon ·A hagyományos cirkuszi előadásoknak vége, és az a színvonal, melyet a Cirque De Soleil társulata képvisel, tovább már nem fokozható. Ez volt a legjobb, legszebb és legp ... tovább olvasás
2012/05/19
|
