Cabana Garden-Szombathely


CímSzombathely, 9700, Pálya út 10-16.
Cabana Garden-Szombathely

RÓLUNK

 
 
 
   
Már évek óta érezni lehetett, hogy Szombathely vár valami újra, valami egészen másra, egy teljesen egyedire, egy utánozhatatlanra, de mindeddig megfogalmazhatatlanra.

Egy napsütéses délután a "Love Is In The Air" jól ismert dallama csengett a fülünkben, miközben sikerült kiszűrnünk a levegőből ezt a rabul ejtő vibrálást. Kezdtük megérteni, átérezni, megfejteni érzéseinket, élményeinket, és hagytuk, hogy ez a bizsergés átjárja gondolatainkat.

Az érzések vonalakká váltak, az álmok szép lassan megteltek tartalommal, és egy szabadtéri szórakozóhely körvonalai kezdtek kirajzolódni, ahol végre majd ki lehet csapni a biztosítékot egy fárasztó hét után. Itt lesz hely barátoknak, haveroknak, régen elfeledett és új arcoknak.

Cabana Garden Szombathely egy felnőtt szórakozóhely, feszülés és túljátszás nélkül, olyan zenével, amihez aznap kedvünk van. Addig leszünk nyitva, amíg jó a buli.

Nem fogunk fáradt reklámokkal erőlködni, hogy ilyen program, meg olyan program, mi csak szórakozni és kikapcsolódni szeretnénk!

Nem írjuk ki, hogy a legszebb és a legnagyobb, csak azt, hogy bejárat, aztán a többi már rajtad múlik!
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek