Rózsa Művelődési Ház


CímBudapest, 1181, Városház u. 1-3.
Rózsa Művelődési Ház

1912. szeptember 5-én nyílt meg a Japán mozgó 300 személyes teremmel. A tulajdonos Schwarzer Rezső volt. Az épületet Maletics Ferenc építette. Nevét belső terének távol- keleti motívumokkal díszített falairól kapta. Későbbi címtárak Herrich mozi néven említik, jelezve, az épület a Herrich utcában állt. A II. világháború éveiben a Turul, majd 1946-ban az Unió nevet viselte. Napjainkban, a kerületben és kerületen kívül is Rózsa Művelődési Ház néven ismert. Jelenleg közfeladatotokat lát el az intézmény, megpróbálva az idelátogatók igényeit kielégíteni, különféle művészeti intézményekkel együttműködve hangversenyek, színházi előadások.

A kerület igazi kulturális színfoltjaként jelenlévő intézmény számos alkalommal ad helyet a művészet különböző területein alkotó budapesti és kerületünkben élő alkotók számára. Galériáiban hetente frissülő kiállításokban gyönyörködhetnek az odalátogatók.

Az épületben helyet kap még a civil szervezetek támogatása és a nyugdíjas klub is. Magyar táncházába a gyerekek és felnőttek egyaránt szívesen látogatnak. A szórakozni vágyókat, retro bulikkal és bálokkal invitálja a művelődési ház. Havonta frissülő programjai mellett állandó tanfolyamok és szakkörök is fellelhetők a kínálatban.

Nagyterem:

  • 200 m2 + színpad kb. 85 m2

Férőhely:

  • Színház szerűen: 300 fő székesen
  • Fogadások: 150 fő asztalos elrendezéssel

Galéria:

  • 85 m2
  • Értekezletek: 40 főig székesen
  • Alkalmas bemutatók, vásárok székesen, előadások.

Klubszoba:

  • 25 m2
  • Értekezletek:25 főig székesen

Forrás: http://www.varosgazda18.hu/rozsa-muvelodesi-haz/

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek