Szeged - Fogadalmi templom


HonlapNem ismert
CímSzeged
Szeged - Fogadalmi templom
A szegedi fogadalmi templom 1913-1930-ban épült neoromán stílusban Schulek Frigyes és Foerk Ernő tervei alapján. Építését az újabb árvizektől való megmenekülésért fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák. Sokáig tartott, amig megfelelő telket és egy pénzügyileg is elfogadható tervet találtak. A telekben is nehéz volt megegyezni, de végül a régi barokk stílusú Demeter templom telkére esett a választás, mert régtől fogva e területhez fűződött a lakosság kegyelete. A város vezetése a templom építésének helyéről 1883. január 22-én hozta meg határozatát. Az első terveket Schulek Frigyes, a budai Halászbástya alkotója készítette, aki neoromán stílusú templomot tervezett és a párizsi Sacré-Cœur székesegyházhoz hasonlóan a szegedi dómot is fehér kővel akarta burkolni. Foerk Ernővel azonban módosították a tervet, aki inkább a lombardiai tégla-architektúrához vonzódott, s ez lényegesen olcsóbb volt. Foerk terveit 1913. március 18-án fogadta el a városi vezetés. A templom alapkövét ünnepélyes keretek közt 1914. június 21-én rakták le, bár az építkezés már 1913 augusztusában megkezdődött. Az I. világháború is megszakította az építkezést, majd csak 1923-ban tudták újra folytatni, 1924 augusztusában emelték fel a kupola aranyozott, napsugaras keresztjét a helyére. Ugyanez év karácsonyán mutatták be az utolsó szentmisét a régi Demeter templomban, majd pontifikálta utána ugyanazon a napon Glattfelder Gyula csanádi püspök az első szentmisét az új templomban. 1925-ben és 1926-ban tették fel a gömböt és a keresztet a tornyokra. A közelgő gazdasági válság miatt a templom belső építészeti munkáit nem tudták teljességgel a tervek szerint befejezni, az későbbi időkre maradt. Végül 1930. október 24-én felszentelték a templomot. Az ünnepi miséhez a zenét Dohnányi Ernő komponálta. Horthy Miklós kormányzó, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter jelenlétében szentelték fel a templomot, amely kezdettől fogva mind a mai napig a csanád vármegyei püspökség, majd 1950-től a Csanádi egyházmegye, majd 1982-től a Szeged-Csanádi Egyházmegye székesegyháza. A dóm a szegedi városkép igen jellegzetes eleme, XX. századi egyházi építészetünk egyik legmonumentálisabb alkotása, hazánk negyedik legnagyobb temploma. Ennek a nagy templomnak méltó építészeti kerete lett a Rerrich Béla által tervezett Dóm tér az egyetemi épületekkel és a püspöki palotával, amelyek 1929-1932-ben épültek szintén dekoratív téglaarchitektúrával.
Képtár
  • Szeged - Fogadalmi templom kép 21266
  • Szeged - Fogadalmi templom kép 21267
  • Szeged - Fogadalmi templom kép 21268
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek