Szimpla Kert


CímBudapest, 1075, Kazinczy utca 14.
Szimpla Kert

A Szimpla abból a célból üzemel, hogy kiderüljön, lehet-e piaci alapon rétegkultúrát finanszírozni, kilátástalannak tűnő építkezéseket túlélni, kiegyensúlyozottan működő konyhát vinni, kertmoziban saját forgalmazású filmeket vetíteni, animációs filmfesztiválokat szervezni, meg ilyesmik. A válasz egyelőre: IGEN. (2002)

A Szimpla története 2001 októberében kezdődött a Kertész utcai kis kávézóval, városszerte ismert pedig 2002 májusában lett az első Szimpla Kert megnyitásával. Mindkettő keresetlen stílusával, a rétegkultúrák iránti nyitottságával és azzal, hogy nem a közvélekedésben élő vendéglátós arcok, hanem bölcsészféle fiatalok nyitották, iskolát teremtett: „Budapest urbánus kultúrájában új fejezetet nyitott az első, Kazinczy utcai Szimpla Kert." (Magyar Narancs, 2007. 02. 08.).

Posztmodern művelődési otthon vagyunk évi majdnem egymillió látogatóval, 200 zenei programmal, filmfesztiválokkal, kiállításokkal, ifjúsági munkával és szolgáltatásokkal, színházzal, őstermelői piaccal, bringás bolhával, jótékonykodó profillal, tehetségsegítéssel, 1400 négyzetméteren. Nyugdíjasoknak fél áron.

Hírek és rajongók
 
Képtár
  • Szimpla Kert kép 43072
  • Szimpla Kert kép 43073
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek