Telekom Zeneház


CímBudapest, 1094, Páva út. 10-12.
Telekom Zeneház
1907. Európa a boldog békeidők nyugalmát éli, de a nagyhatalmak már a háborúra készülnek. A művészet fejlődése azonban töretlen. Ebben az évben születik a 20. századi magyar zeneművészet három nemzetközileg is kimagasló alakja: Ferencsik János karmester, Ránki György zeneszerző és Rózsa Miklós zeneszerző. Ugyanebben az évben Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter Postás Zenekar alapítását engedélyezi: 1907-ben megalakul a mai Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar jogelődje.
A fővárosi bemutatkozás után az együttest a húszas évektől rádióközvetítések teszik ismertté. A művészi fejlődés a II. világháborút követően bontakozik ki. A hatvanas évektől állandó bérletsorozatok indulnak, nemzetközi fellépések következnek. A nyolcvanas évektől a mind professzionálisabbá váló zenekart Lukács Ervin, majd Medveczky Ádám karmesterek vezetik. A társulat - Magyar Szimfonikus Zenekar néven - 1990-től a Távközlési Zenei Alapítvány keretében működik, amelynek fenntartását 1992-tól a Magyar Távközlési Rt. vállalja. A Matáv döntése a hazai művészeti életben páratlan, hiszen nemcsak a művészi színvonal folyamatos emeléséhez szükséges anyagi feltételek biztosítja, hanem a zenekar elhelyezéséről is gondoskodik: 1995-ben felépül a Telekom Zeneház. 1997. Az immár Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar életében döntő változást hoz Ligeti András Kossuth díjas, Liszt-díjas, kétszeres Bartók-Pásztory-díjas, Érdemes Művész zeneigazgatói kinevezése. Az új művészi koncepció következetes megvalósulása révén a társulat Magyarország vezető nagyzenekarai közé emelkedik. Az egyébként is változatos repertoárt kortárs zeneművek, oratóriumok, ifjúsági hangversenyek teszik színesebbé. Mindezt minőségi előadás, kiváló vendégművészek, sikeres lemezfelvételek és közönségbarát programok kísérik. A zenekar neves vendégei között lépett fel Barbara Hendricks, José Cura, Vadim Repin, Olga Kern szólisták, Kobayashi Ken-Ichiro karmester, aki 2006-tól a zenekar állandó vendégkarmestere. 2004-től a fenntartó közös szervezésében a zenekar olyan világhírű művészekkel lépett színpadra, mint Bobby McFerrinnel, vagy a jazzvilág egyik vezető muzsikusával, a Grammy-díjas szaxofonossal Branford Marsalissal, 2006-ban pedig a világhírű zongoraművésszel Chick Coreával. Az idén, 2007-ben ünnepli 100. évfordulóját a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar. Az ünneplést egy Amerikai Egysült Államokban 16 koncertből álló turnéval kezdte meg a zenekar. A mintegy 3,5 hétig tartó út során az együtt fellépett Floridában, Georgiában, Kansasban, Missouriban, Pennsylvaniában, Massachusettsben és New Yorkban.
Szintén 2007-ben a Távközlési Zenei Alapítvány Kuratóriumának döntése alapján a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar új zeneigazgatója 2007. augusztus 1-jétől Keller András Liszt-díjas hegedűművész. Művészeti vezetése alatt olyan világhírű magyar muzsikusok fogadják el meghívásunkat, mint Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Takács-Nagy Gábor, aki zenekarunk állandó vendégkarmestere is. A külföldi előadóművészek közül Jevgenyij Koroljovot, Gidon Kremert, Gilles Apapot láttuk vendégül.
A zenekar továbbra is gazdag hagyományokkal és saját munkája iránti minőségi elvárásokkal kíván megfelelni régi és új közönsége növekvő igényeinek.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek