A budapesti Olasz Kultúrintézet eseményekben gazdag története szorosan kapcsolódik az elmúlt hatvan év magyarországi történelméhez.
A két ország közötti kulturális kapcsolatok fejlesztése érdekében 1937-ben kötött olasz-magyar kormánymegállapodás értelmében az Intézet 1943-ban nyitotta meg kapuit az első Magyar Országgyűlés Képviselőházának épületében. A megnyitón jelen volt az intézet akkori igazgatója, Giuliano szenátor, valamint a két ország hivatalos képviselői. Az intézet feladata a két ország közötti kulturális cserekapcsolatok elősegítése volt, továbbá számos szolgáltatás biztosítása az érdeklődők számára: könyvtár, folyóirattár, kulturális és olasz nyelvtanfolyamok, melyek kezdetben kellő számú tanterem hiányában az intézeten kívül, a város iskoláiban kaptak helyet.
A történelmi események az intézetet sem kímélték: a második világháború alatt az épület súlyos károkat szenvedett. Az igazgatót, Bizzarri professzort letartóztatták, és koncentrációs táborba hurcolták.
A háború befejeztével az intézmény ismét megnyitotta kapuit. A Magyarországon életbe lépett totalitárius rendszer számos megszorítást vezetett be a kulturális programok szervezésében is, ennek ellenére sokak számára az intézet nyitott ablakot más távlatok felé, és az akkori nyomasztó politikai hangulattól való menekülési lehetőséget jelentette.
Az 1956-os forradalom harci eseményei újabb károkat okoztak az épületben, így az intézet tevékenységét egy kis időre szüneteltetni kellett. Mindezek ellenére - a helyzet konszolidálódása után - folytatta működését, egyre szélesítve a két ország közötti kapcsolatok skáláját: elsősorban ösztöndíjakat alapított, hogy ezzel is hozzájáruljon az olasz és a magyar kutatók, tudósok közötti cserekapcsolatok kialakulásához. A rendezvények a kultúra számos területét felölelték: a közönség találkozhatott az olasz filmművészettel, neves olasz színtársulatok - a genovai Teatro Stabile vagy a torinói színház - előadásai valósultak meg, kiállításokat rendeztek számos budapesti kiállítóteremben és az intézet immár felújított nagytermében. Az intézet támogatta olasz művek magyarra és magyar művek olaszra fordítását is.
1989 fordulópontot jelentett Magyarország és az Olasz Kultúirntézet történetében is, főként a programok tekintetében. 2003-ban az intézet a közép-európai térség egy részének koordinációs központja lett, s ez még nagyobb lendületet adott kulturális tevékenységének. A kulturális programok kialakításánál figyelembe vettük a „Sistema Paese" program ajánlásait, mind szorosabban együttműködve a Magyarországon működő más olasz intézményekkel. A közönség számára kínált szolgáltatások jelentős mértékben fejlődtek: a könyvtár gyűjteménye gyarapodott, a számítógépes hálózat is javult, létrejött a sajtóiroda és az Olasz Intézet Baráti Köre. Nagyobb hangsúlyt fektetünk olasz nyelv- és kultúra tanfolyamainkra, továbbá megerősödtek az Olasz Tanszékeket fenntartó egyetemekkel, olasz nyelvet tanító kétnyelvű gimnáziumokkal és általános iskolákkal való kapcsolataink is.
Az Intézet, szokásos kulturális tevékenysége mellett, kiadja a félévente megjelenő Nuova Corvina italianisztikai folyóiratot, melyet 1992-ben alapítottunk magyar és közép-európai egyetemek olasz tanszékeivel együttműködésben. 
Az évente megrendezésre kerülő legnagyobb rendezvényeink közül megemlíthetjük: a hagyományos Újévi Koncertet, a Tavaszi Fesztivál hangversenyeit, a Jazz Fesztivált, a MittelCinemaFestet (az Olasz Film Közép-Európai Fesztiválja), az Olasz nyelv hete a világban rendezvénysorozatát és Az én Olaszországom című, diákoknak szóló festészeti pályázatot. Az Olasz Intézet együttműködik a magyar Oktatási Minisztériummal középiskolásoknak szervezett olasz nyelvi fesztiválok, versenyek megrendezésében.