koncert.hu
hirdetés
A kereső használata

A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN
A keresést az X megnyovásával vagy a mezőből kikattintással szakíthatod meg.
A kereső maximum 15 találatot jelenít meg, amennyiben több találatot kapsz szűkítsd a feltételeket például: mága zoltán jövőre

Kossuth Filmszínház Mohács

Kossuth Filmszínház Mohács

Mohács » Deák Tér 3.
A jelenlegi épületet 1968.február 24.én adták át a nagyközönségnek,s közel 30 évig különösebb átalakítás nélkül üzelmelt.16 évvel ezelőtt a moziteremben lévő 18 sorból 5 felbontásával és a színpad megnagyobbításával az eddigi mozitermet színházteremkénti használatra is átalakították
2003-ban az art mozik műszaki fejlesztésére kiírt pályázat sikerével és az elnyert 45 millió vissza nem térítendő támogatással, valamint az önkormányzat 27 milliós önrészével 2004-ben megtörtént az átalakítás.
Mivel az új filmgyártás leginkább látványra és hangzásra épül, ezért a mai komfortigény mellett ezek biztosítása volt a pályázat feltétele: szék csere, légkondi,vászoncsere és a hangtechnika. az utóbbi követelménye Dolby Digitális hangzás, amit nálunk a jelenlegi legkorszerűbb moziprocesszor beépítésével és a hozzátartozó 4db erősítővel -2X400 watt teljesítmény darabonként- szinte a tökéletes hangzást értük el, a magas hangoktól a mélyig a skála szinte minden fokát ki lehet hozni, természetesen ha a filmre felvitték, igényes kivitelben, 5+1 csatornára szétbontva:
Front hangszórók:
1. bal oldali - a vászon mögött
2. jobb oldali - a vászon mögött
3. középsugárzó - a vászon mögött
Háttér hangszórók:
1. bal oldali - oldalt a falon 6 db
2. jobb oldali - oldalt a falon 6db
3. két db mélynyomó - a vászon mögött
Ez itt a múlt:
Részlet Stáhl László írásából:
Új fimszínház épül Mohácson
Mohácson az úttörőliget területén épül fel az ország egyik legmodernebb filmszínháza.
1964 ben vetődött fel az a probléma,hogy a meglévő mozi a mai igényeket sem befogadóképessége, sem korszerűsége tekintetében nem elégíti ki. A szabadtéri színpadon létrehozott új kertmozi az előbbi segítségére volt a nyári hónapokban.
Egy új mozi építésének javaslata mégis indokolt volt.
A kezdeményezés megvalósításához a városi Tanács hárommilliót, a Művelődésügyi Minisztérium Filmafőigazgatósága mozifejlesztési alapjából kétmillió, a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat pedig a saját beruházásából a berendezések egy részének biztosításával, közel egymillió Ft-ot biztosított. Ezzel megkezdődött a beruházási program elkészítése és a tervezési munka.
Több terv és kivitelezett létesítmény tanulmányozása után a legkedvezőbb, a LAKÓTERV mérnöke, Lőrincz József építőművész által tervezett ózdi 434 férőhelyes filmszínház terve került kiválasztásra. De mivel ez csak iránytervként használható, ezért a BM Tanácsi Tervező Iroda új, átdolgozott, egyedi kiviteli tervet készített. Még a tervezés időszakában lehetőség nyílt arra, hogy a szélesvásznú moziadottágokat kiterjesszék a 70 mm-es méretű filmek vetítésének megvalósítására, a nézőtér magasságának növelésével.
A munkálatokat végül 1965-ben kezdték meg.
A vasbetonból és üvegből épült kultúrlétesítmény jellemző műszaki adataiból a következtetni lehet a méretarányokra:
Földszinti alapterület: 1066m2
külső szélesség: 29m
Emeleti alapterület: 1118m2
külső hosszúság: 42m
Beépített légköbméter: 7910m3
külső magasság: 7,20 m A nagy felületű ablakok természetes ragyogást biztosítanak az előcsarnokban.1970 ben az épület jellegét szimbolizáló kerámia fal került melynek alkotója Pattantyús József pécsi keramikus. A bejárattal szemben lépcső vezet fel a nézőtér magasságában az emeleti szintre, ahol különböző kultúrhelyiségek ölelik körül a mozi nézőterét. Az emeleten találhatók a klubhelyiségek, nagyméretű társalgók, büfé és a tizenkét bemutató, illetve kiállítási helyiség. Az oldalfalakon látható majd Kolbe Mihály festőművész tájjellegű,és történelmi voatkozású alkotásait.Az épületben a mozi nézőterének kialakítása adta az egyik legnagyobb feladatot. A 18,50 m szélességű, 16,50 m hosszúságú és 8,25 m belmagasságú terem kialakításában az építészeti és esztétikai formák megalkotása mellett szigorú filmvetítési irányelveket is figyelembe kellett venni. Filmszakemberek javaslatára a belmagasság növelésével lehetett elérni, hogy az elképzelhető legnagyobb méretű képet 16m szélességben és 7,20 m magasságban lehetett kialakítani. A 70 mm es film vetíthetőségének gyakorlati megvalósítást jelentheti; a legjobb minőségű képet és térhatású hangot.
A nagy kép vetítésével és a hat csatornás térhatású hanggal a törekvések arra irányulnak, hogy a mozgófénykép szemlélését közelebb hozzák az emberekhez, azaz a nézőt magát belevonják a cselekménybe. A panoráma rálátást a nézőtérről a kép közepére 20 fok alatt határozták meg. Ezért is, de a panoráma hatás miatt is a vetítőfelület alsó szélét a színpad padlója felett 50 cm-re kellett kialakítani. Az eltolt széksorok nem alkalmazhatóak a széles rálátási szög miatt, ezért soronként a padlóvonal magassága 15 cm-rel emelkedik hátrafelé. Az első és az utolsó sor közötti függőleges magasság különbség 1,80 m. A vetítővásznat plüss függöny takarja, az oldalfalakon akusztikus burkolat van felszerelve különleges színösszeállításban amely hangulatos benyomást tesz az emberekben. A nagy felületek hangelnyelő szigetelési munkáit a Filmtechnikai Vállalat végezte.

 

Cím: Mohács, Deák Tér 3.
Telefon: 69/311-031
Honlap: http://www.mertvan1hely.5mp.eu
Email: frizsuzsi@gmail.com
új hozzászólás
kedvenceim közé
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
MILYET?
Bármilyet
MIKOR?
Bármikor
HOL?
Bárhol
hirdetés
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz!


Hírek
 
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!

A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás
2012/05/21
 
Itthon ·Gáspár Laci tizenévesen hallott egy felvételt, ahol olyan zene szólt, és egy olyan basszusgitáros játszott, ami örök életére meghatározta a sorsát. Mint azt később ... tovább olvasás
2012/05/21
 
Itthon ·A hagyományos cirkuszi előadásoknak vége, és az a színvonal, melyet a Cirque De Soleil társulata képvisel, tovább már nem fokozható. Ez volt a legjobb, legszebb és legp ... tovább olvasás
2012/05/19
hirdetés
ÚJ KONCERTEK
Nagy Feró és a Beatrice
május 24.
PARK
MoodEdge koncert a Duna partjá
június 09.
Dunaparty Megálló
Everland 2012 Fesztivál a Vidá
május 26.
Vidámpark
Toto
augusztus 21.
Pecsa Music Garden
Mobilmánia szuperkoncert
május 26.
Pecsa Music Garden
összes koncert
ÚJ KOMMENT
ollo
2012-04-15 19:16
Szégyen és gyalázat!
Azért váltottunk jegyet kedvesemmel, hogy Beethoven zenéjében gyönyörködjünk és élvezzük azt egy szép vasárnap délelőttön. Ehhez képest ez a felfúvalkodott Hollerung Gábor extra (számunkra nem volt egyértelmű, hogy ez a program része) 1 órás eszmefuttatásával mindent megtett, hogy Beethoven megutáljuk, őt és zenei eszközeit kifigurázva, annak érdemeit lekicsinyítve, maga szakmai rátermettségét viszont maximálisan túllihegve. Mélységesen felháborító volt a produkció, hiába LIsz Ferent díjas karmester, zenei öröksége mégsem említhető egy lapon Beethoven dallamaival. Egy ripacs benyomását keltette, aki öncélú módon saját egóját pumpálta egy órán keresztül és azon túl. Szégyellje magát!
Abesszin
2012-04-13 12:45
Eladó 3 db koncertjegy a holnapi koncertre!
Sajnos lebetegedett a nagylányom így nem tudunk elmenni pedig nagyon készültünk rá!!
Személyes átadás:
mai napon Budapest XI. kerület (Karolina út leginkább) kb 18 óráig vagy este Tát-Kertváros
Ár: 4.800 Ft / 3 db
Egyben szeretném eladni!!!
Érd: abesszin@gmail.com
TheProdigy
2012-03-27 17:44
Sziasztok! Szeretném megkérdezni hogy hol vagy hogyan lehet a jegy árakról érdeklődni??!! Előre is köszi mkinek!
renny07
2012-01-05 00:19
Megkérdezném, hogy megvan még a jegy, azt mondjuk (nem mellékesen) kérdezném, hogy milyen típusú, mert nekem álló kellene)
Köszi előre is!
szicsu
2012-01-04 05:14
Várom nagyona koncertet nekem no1...............a hsonló zenék leköteleznek
összes fórum
Az oldalt a Koncert.hu Kft üzemelteti. Minden jog fenntartva! Koncert.hu 2010
Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | Médiaajánlat | Kapcsolat | Hibát talált? Írjon!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika