koncert.hu
hirdetés
A kereső használata

A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN
A keresést az X megnyovásával vagy a mezőből kikattintással szakíthatod meg.
A kereső maximum 15 találatot jelenít meg, amennyiben több találatot kapsz szűkítsd a feltételeket például: mága zoltán jövőre

Pilisszántó - Szikla Színház

Szikla Színház

A Pilis hegy oldalában lévő volt kőbánya helyén, a görög színházakhoz hasonló környezetben egyedülálló környezetben áll a pilisszántói Szikla Színház. A hely adottságainak, valamint az ezzel rokon szellemiségű előadásoknak, koncerteknek gyorsan híre ment az egész országban, még határon túl is.


Sokat tettünk és teszünk, hogy a népszerű Szikla Színház mellett más látványosságok is a faluba vonzzák látogatóinkat. Civil szerveződés keretében a korábbi polgármester fővédnöksége mellett épült meg a színház felett, a Makovecz Imre felügyelete mellett a Boldogasszony kápolna, és a színház alatt ösvény vezet az un. Csillagösvényhez, melyen az ország történelmének legnagyobb alakjainak szobrai kaptak helyet. Ugyancsak megújult a Trézsi forrás és környéke.
Az eddigi hat évadban sok nagysikerű műsorunk volt. A Benkó Dixiland Band koncerttől a Kormorán együttesig. Két Wass Albert ősbemutatónk volt, Tiboldi Mária is ősbemutatót tartott. De felléptek a musical műfaj legnagyobb alakjai, Sasvári-Vikidál-Nagy Anikó is. Tavaly Demjén Ferenc Én csak fújom a dalt című koncertjét láthattuk, hallhattuk, és két népdal világhírességet Lovász Irént, Szvorák Katit.
Az idei évad július 4-én kezdődik. A világhírű Experidance Ezeregyév című produkciójával lép fel. Táncban mutatva be történelmünket a honfoglalástól napjainkig. Másnap, július 5-én pilisi Nyárköszöntő folklór napot tartunk, melyen több együttes mellett testvérfalunk Zemberovce is fellép. Az esti vidám hangulatról a Mosoly együttes gondoskodik.

Cím: Pilisszántó,
Telefon: 26/349-558
Honlap: nincs
Email: hivatal@pilisszanto.hu
új hozzászólás
kedvenceim közé
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Kedvenc együttes mentéséhez jelentkezz be
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
MILYET?
Bármilyet
MIKOR?
Bármikor
HOL?
Bárhol
hirdetés
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz!


Hírek
 
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!

A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás
2012/05/21
 
Itthon ·Gáspár Laci tizenévesen hallott egy felvételt, ahol olyan zene szólt, és egy olyan basszusgitáros játszott, ami örök életére meghatározta a sorsát. Mint azt később ... tovább olvasás
2012/05/21
 
Itthon ·A hagyományos cirkuszi előadásoknak vége, és az a színvonal, melyet a Cirque De Soleil társulata képvisel, tovább már nem fokozható. Ez volt a legjobb, legszebb és legp ... tovább olvasás
2012/05/19
hirdetés
ÚJ KONCERTEK
Nagy Feró és a Beatrice
május 24.
PARK
MoodEdge koncert a Duna partjá
június 09.
Dunaparty Megálló
Everland 2012 Fesztivál a Vidá
május 26.
Vidámpark
Toto
augusztus 21.
Pecsa Music Garden
Mobilmánia szuperkoncert
május 26.
Pecsa Music Garden
összes koncert
ÚJ KOMMENT
ollo
2012-04-15 19:16
Szégyen és gyalázat!
Azért váltottunk jegyet kedvesemmel, hogy Beethoven zenéjében gyönyörködjünk és élvezzük azt egy szép vasárnap délelőttön. Ehhez képest ez a felfúvalkodott Hollerung Gábor extra (számunkra nem volt egyértelmű, hogy ez a program része) 1 órás eszmefuttatásával mindent megtett, hogy Beethoven megutáljuk, őt és zenei eszközeit kifigurázva, annak érdemeit lekicsinyítve, maga szakmai rátermettségét viszont maximálisan túllihegve. Mélységesen felháborító volt a produkció, hiába LIsz Ferent díjas karmester, zenei öröksége mégsem említhető egy lapon Beethoven dallamaival. Egy ripacs benyomását keltette, aki öncélú módon saját egóját pumpálta egy órán keresztül és azon túl. Szégyellje magát!
Abesszin
2012-04-13 12:45
Eladó 3 db koncertjegy a holnapi koncertre!
Sajnos lebetegedett a nagylányom így nem tudunk elmenni pedig nagyon készültünk rá!!
Személyes átadás:
mai napon Budapest XI. kerület (Karolina út leginkább) kb 18 óráig vagy este Tát-Kertváros
Ár: 4.800 Ft / 3 db
Egyben szeretném eladni!!!
Érd: abesszin@gmail.com
TheProdigy
2012-03-27 17:44
Sziasztok! Szeretném megkérdezni hogy hol vagy hogyan lehet a jegy árakról érdeklődni??!! Előre is köszi mkinek!
renny07
2012-01-05 00:19
Megkérdezném, hogy megvan még a jegy, azt mondjuk (nem mellékesen) kérdezném, hogy milyen típusú, mert nekem álló kellene)
Köszi előre is!
szicsu
2012-01-04 05:14
Várom nagyona koncertet nekem no1...............a hsonló zenék leköteleznek
összes fórum
Az oldalt a Koncert.hu Kft üzemelteti. Minden jog fenntartva! Koncert.hu 2010
Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | Médiaajánlat | Kapcsolat | Hibát talált? Írjon!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika