Amit tudni akarsz: ezúttal a MUSE-ról

2012/10/11  ·     ·  Módra Ildikó

Nem mindennapi csapat, azt előre elárulhatom, kész filmforgatókönyv az életük…Szóval, közeledik az időpont, amikor az angol bandát ismét Budapesten köszönthetjük. Addig már fél lábon is ki lehet bírni, például hírolvasással.

Muse

Azt tudtátok, hogy a Muse elődje Carnage Mayhem néven indult Dominic Howard kezdeményezésére, ebbe szállt be Matt Bellamy, majd némi átalakulás után a Gothic Plague névre váltottak. Chris érkezése után Rocket Baby Dolls néven is próbálkoztak, végül 1994-ben felvették a Muse nevet. Tekintve az előbbieket, ez bizonyult a legjobb választásnak, bár kinek a pap, kinek a babydoll. És akkor nézzük, mit lehet tudni a fiúkról?

 Matt Bellamy – énekes

  • édesapja a 60-as évek popcsapatában, a The Tornadosban volt ritmusgitáros, ők voltak az első angol banda, akik vezették az amerikai slágerlistát;
  • édesanyja ír származású, első angliai napján rögtön találkozott Matt édesapjával;
  • Matt Cambridge-ben született, 7 éves volt, amikor a család Devonba költözött;
  • 6 évesen zongorázni tanult, 14 évesen kezdett gitározni;
  • szülei válása után a nagymamája nevelte;
  • évek óta Kate Hudson színésznővel él együtt, többnyire Los Angelesben;
  • tavaly nyáron született meg fia, Bingham Hawn.

Dominic Howard – dobos

  • Manchester külvárosában született, 8 éves volt, amikor a család Devonba költözött;
  • 12 éves korában kezdett dobolni, az iskolájukban látott jazzbanda fellépésének hatására;
  • édesapja a 2004-es Glastonbury fellépésük alatt, a helyszínen szívinfarktust kapott és meghalt;
  • jelenleg egyedülálló, de Londonban és Los Angelesben is van lakása;
  • kutyáját Jimi Hendrix tiszteletére Hendrixnek nevezte el.

Chris Wolstenholme – basszusgitáros

  • Rotherhamben nőtt fel, tinédzserként került Devonba;
  • a basszusgitár mellett gitáron és zongorán is játszik, de dobolni is tud;
  • első bandájában, egy punk zenekarban még dobos volt;
  • egy közös próbahelységben ismerte meg Dominic-et és Matt-et, első hívásra át is ment a bandájukba, bár akkor még egyáltalán nem tudott basszusgitározni;
  • 15 éve él együtt Kellyvel és 6 gyermeküket nevelik: Alfie 13, Ava-Jo 10, Frankie 9, Ernie 4, Buster 2 éves és Teddi 9 hónapos;
  • családcentrikus, a turnékon vagy hosszabb távollétek alatt legalább naponta kétszer hazatelefonál a családjának;
  • 2010-ig egy Oxshott nevű falucskában élt a családjával, de annyira nehézkes volt onnan nemzetközi repteret elérnie, hogy két éve átköltöztek Dublinba.

Képtár

  • Amit tudni akarsz: ezúttal a MUSE-ról kép 7148
  • Amit tudni akarsz: ezúttal a MUSE-ról kép 7149
  • Amit tudni akarsz: ezúttal a MUSE-ról kép 7150
  • Amit tudni akarsz: ezúttal a MUSE-ról kép 7151
  • Amit tudni akarsz: ezúttal a MUSE-ról kép 7152
 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek